Jobbak a házasok túlélési esélyei
Az egyedülállót előbb kivégzi a szíve?
A házasság jótékony hatású a szívre, sok szempontból. Kiderült, hogy a házasok sokkal nagyobb eséllyel élnek túl szívműtéteket is, mint egyedülálló társaik.
2012.03.08 08:15ma.huIgen sok előnye van a házasságnak - állapította meg egy új tanulmány, mely rávilágít, hogy a házasok, akik szívműtéten esnek át, háromszor akkora eséllyel élik túl az operációt következő három hónapot, mint az egyedülállók.
A házasság emelte a túlélési esélyeket a férfiak és a nők körében is. "Drámai különbség van a túlélési arányt illetően. Az egyedülállók maradnak alul közvetlenül a műtétet követően" - mondta el Ellen Idler, az Emory egyetem szociológusa, a tanulmány vezetője.
A tanulmányban a kutatók 500 beteget teszteltek. Kérdéseket tettek fel nekik, mielőtt átestek egy sürgős beavatkozáson, vagy bypass műtéten. Majd elemezték válaszaikat és összehasonlították a halálozási rátával.

Sajnos, az egyedülállóknak nem volt akkora esélye. Túlélési arányuk jelentősen alacsonyabb volt férjezett- illetve nős betegtársaikhoz képest. Egyértelműen a házasság előnye mutatható ki a felépülés első három hónapjában, mely az operációt követő 5 évben is tart.
Az egyedülállóknak, akik túlélték az első három hónapot, 71 százaléka a műtétet követő 5 évben halt meg.
A kutatók szerint egyértelműen ugyan nem lehet azt állítani, hogy a házas emberek élnek tovább, ám a tesztelt páciensek sorsa sokatmondó.
"A házasoknak sokkal pozitívabb volt a hozzáállása már a műtét előtt is, összehasonlítva őket a társtalanokkal - mondta el Ellen Idler. - Amikor megkérdezték tőlük, hogy érzik, képesek lesznek-e kezelni a fájdalmat és a kényelmetlenségeket, a társsal rendelkezők inkább válaszoltak igennel, mint az egyedülállók."
Nemcsak a pozitívabb hozzáállás volt a titka ugyanakkor a túlélésnek. Az is kiderült, hogy azok körében, akik egyedül voltak, a dohányzás is nagyobb arányú volt, mely szintén hozzájárult korai halálukhoz.
Kapcsolódó írások:
- Megdöbbentő! Ez lenne a válások igazi oka?
- Gondolkozz! Ez a szex veszélyes lehet
- Lustulnak a házasok - különösen a férjek...
- Az a fránya házasság? 15 plusz évet jelent!
- Házasok, figyelem! 6 módszer, hogy ne rontsuk el a frigyünket!
- Szextitkok, amiről egymás előtt is hallgatnak a nők...
- Ezért nem viseli a jeggyűrűjét?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06