Létfontosságú
Az ön gyereke kap jódot?
Világszerte minden harmadik gyerek kevés jódhoz jut.
2012.03.03 22:39MTIBár manapság már sok országban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az emberek szervezete megfelelő mennyiségben kapjon a legfontosabb nyomelemből, a jódból, világszerte mégis 241 millió iskolás korú, főként délkelet-ázsiai és afrikai gyerek jut kevés jódhoz svájci kutatók szerint.
A zürichi ETH intézet Michael Zimmermann táplálkozáskutató vezette szakemberei 148 ország jódfogyasztással kapcsolatos legfrissebb adatait értékelték ki vizsgálataikhoz. Eredményeiket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-ban, majd 2007-ben végzett felméréseivel vetették össze.
A The Journal of Nutrition című tudományos folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a vizsgált országok közül 32 lakosai nem jutnak kellő mennyiségű jódhoz. 2003-ban a WHO 54 országot sorolt ide. Az ETH kutatásai ugyanakkor rámutattak arra, hogy világszerte minden harmadik iskolás korú gyereknek lenne szüksége több jódra.
Különösen rossz a helyzet Délkelet-Ázsiában és Afrikában: 76 millió gyerekből 58 millió szervezetében nincs elég jód. Romlott a helyzet Oroszországban is, de jódhiányban szenvednek fejlett ipari államok - Ausztrália, Új-Zéland vagy épp Nagy-Britannia - lakosai is. Nagy-Britanniában többek között azért, mert nincs vonatkozó rendelkezés, amely előírná, hogy a konyhasót jóddal kell gazdagítani. Emellett sok országban az emberek alulinformáltak és kétkedőn tekintenek a hozzáadott anyagokra.
A jód azonban létfontosságú. Az élelmiszerek viszont olyannyira alacsony jódtartalmúak, hogy az nem fedezi az emberi szervezet igényeit. A jódhiány káros az agy fejlődésére és a pajzsmirigy megnagyobbodásához vezet, golyvát (strúmát) okoz.
A golyva különösen a hegyvidékeken volt gyakori korábban, mert ezekben a régiókban kimosódott a jód a talajból az évezredek alatt, így nem volt jelen az élelemként használt növényekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06