Amit a méhben is érez, azt fogja szeretni?
Megvan, hogy kerüljük el a válogatós gyereket!
Bosszantó tud lenni, ha az így is túlterhelt anyuka hiába készíti el az ételt, a csemete nem hajlandó azt megenni. Kutatók rájöttek, hogyan lehetne kivédeni, hogy a gyermek válogatós legyen.
2012.02.23 14:20ma.huSok a válogatós gyermek - nemcsak pluszmunkát ad a szülőnek, de hosszútávon sem fenntartható az állapot, hiszen már akkor gondok lesznek, ha a kicsi bölcsődébe, óvodába kerül, és nem hajlandó enni az ételekből.
Egy évtizede tartó kutatás kiderítette, hogy az illatok és ízek, melyeknek élete első heteiben és hónapjaiban ki van téve a baba, meghatározzák, mit szeret majd később. Bizonyos esetekben azonban már az is meghatározó lehet, mit evett az anya, amíg a kisbaba a méhében volt.

Benoist Schaal kutató elmondta: a terhesség során a méh viszonylag átjárható, és amit az anya eszik, az a magzathoz is eljut abban az időszakban, amikor az agya formálódik - ennek valószínűleg hosszútávú következményei vannak.
A dijoni Bourgogne egyetem kutatója az illatok hatását vizsgálta a méhen belül és kívül. Egyik kísérlet során arra kérte a terhes kismamákat, hogy ánizs ízesítésű édességet egyenek a terhesség utolsó napjaiban, míg a többieket a szokásos élelmiszerek fogyasztására kérte.
Majd, amikor a babák világra jöttek, az ánizs illatával szembesültek először - azok a picik, akik megízlelték vagy érezték az ánizs illatát a méhben, az illat felé fordultak és úgy tűnt, mosolyognak. A kísérlet arra nem tért ki, hogy vajon szerették-e igazán a babák ezt az illatot.
Más kísérletek azt mutatták, hogy a babák, akik már az anyaméhben is érezték a sárgarépa illetve a fokhagyma illatát, pozitívabban fogadták az ételt, amikor születésük után felkínálták azt nekik.
Ám ezek a tények nem mindig előnyösek az egészségre nézve - mindez ugyanis a cigaretta vagy az alkohol illata esetében is így van. Egy argentin tanulmány szerint azok a babák, akiknek édesanyja terhesség alatt fogyasztott alkoholt, a szeszes ital illatának megérzésekor megnyalták a szájuk szélét...
Tehát a szilárd étel, amit a gyermek élete korai szakaszában kap, befolyásolhatja a későbbi ízlését. Dr. Schaal kísérletében 6 hónapos gyermekeket etetett unalmas vagy gyakran variált étrend alapján - majd megfigyelte, hogyan reagálnak egy teljesen új ételre.
Azok a babák, akik sokáig csak egyféle ételt kaptak - pürésített répát -, nehezebben fogadták el az új ízt, mint akik először répát kaptak, majd többféle ételt is, mielőtt ismét répa került a tányérjukra.
Egy másik tanulmány azt is kiderítette, hogy az ízek, melyeket babaként megtapasztalunk, évtizedeken át a kedvenceink maradhatnak.
Dr. Schaal szerint nagyon is lehetséges, hogy a változatos étrend terhesség idején kialakítja a babákban a különféle ételek iránti vonzalmat - vagyis nem lesznek olyan válogatósak.
Kapcsolódó írások:
- Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
- Ezért sírnak olyan vigasztalhatatlanul a babák?
- A régi mesék rémisztőek a britek szerint - ne is lássa a gyerek!
- Vigyázzunk a szánkra! A baba előbb ért, mint gondolnánk...
- 5 enyhítő tipp a reggeli rosszullétek ellen!
- Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
- Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
- Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


