Az alkoholista szülők gyerekei többet isznak
Csak az apja miatt nyúl a pohár után?
A legújabb kutatások szerint nagyobb valószínűséggel nyúlnak a pohár után azok az emberek, akiknek szülei alkoholproblémákkal küzdöttek.
2011.10.16 12:00medipress.huA kutatásokat végző svéd tudósok a felmérésben részt vevő 58 egészséges önkéntest a családban előforduló alkoholproblémák alapján két csoportra osztották.

Mindkét csoport tagjait komolyabb stresszel járó feladatok (matematikai problémák megoldása, időre, emberek előtt) elé állították, majd a feladat elvégzése után alkohollal kínálták őket.
A Göteborgi Egyetem kutatóinak eredményei szerint több alkoholt fogyasztottak azok, akiknek családjában legalább egy szülőnél előfordultak alkoholproblémák.
Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy az alkoholisták gyermekeinél 50 százalékkal nagyobb az alkoholproblémák kialakulásának esélye. A mostani adatok fényt deríthetnek a háttérben meghúzódó okokra.
"Ha az alkohol tűnik az egyetlen megoldásnak stresszes szituációkban, meg kell próbálnunk más módszerek után nézni - relaxáljunk, végezzünk testedzést" - nyilatkozta Anna Soderpalm Gordh, a Pharmacology Biochemistry and Behavior című szaklap októberi számában megjelent cikk szerzője.
Kapcsolódó írások:
- Alkoholtól bűzlik a népszerű emberek társasága?
- Hogy lett az anyukákból alkoholista?
- Felnőttként lettek cukorbetegek: drog vagy alkohol végez velük?
- Középkorú nő alkohollal tartósul?
- Tizenöt éve marad az indulatos alkoholistának?
- Na, ezt hagyd abba, ha izmot szeretnél!
- Az alkohol úgy öli a fiatalokat, mint a kokain
- "Ilyet mondtam?!" - Mi okozza az alkoholos filmszakadást?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


