Elfelejtünk örülni, lelkesedni és bocsánatot kérni
7 dolog, amit a felnőtteknek kell tanulniuk a gyerekektől!
Bizony, egy idő után éppenséggel megfordul a helyzet: nem a szülőnek van mit tanítania a gyermeknek, hanem fordítva. A felnőttek ugyanis gyakran elveszítik képességüket dolgokra, melyek teljesen természetesek lennének...
2011.10.13 15:30ma.huUgye ismerős? Sokszor gondolunk bele, milyen jó is volt gyereknek lenni. Annyi mindennek tudtunk örülni! Hát éppen ez az. A felnőttek gyakran elfelejtenek örülni kis dolgoknak, kimutatni az érzéseiket, és mindent túlbonyolítanak. Mit kellene megtanulniuk a gyermekektől?
1. Érints meg másokat! Amint felnövünk, már nem vagyunk annyira képesek másokat megérinteni, megölelni. A gyermekek nem találnak ebben semmi kivetnivalót. Sőt, kiabálnak, integetnek, kifejezik, ha örülnek. Miért félünk megtenni?
2. Mutassuk ki, ha valaminek örülünk, ha valami izgalomba hoz bennünket! Természetesen nem azt mondjuk, hogy magunkon kívül ugrálni kezdjünk, ha a testvérünktől megkapjuk a mozijegyet egy filmre, amit régóta meg szeretnénk nézni. De van arany középút!

3. Jutalmazzuk meg magunkat! Ezt is gyakran elfelejtjük. Ha valamit sikerült elintéznünk, valami fontosnak a végére jártunk, megoldottunk egy nehezebb munkát, miért ne kapcsolnánk ki egy kicsit - egy sétával a kedvenc boltunkba, egy kis édességgel, vagy bármivel, ami örömet okoz?
4. Kérdezzünk! A gyermekek kérdései még naivak, de ők sokszor fel mernek tenni kérdéseket, amelyeket mi már nem...Nem félnek kérdezni. Ha valami nem világos, vagy nem értjük, miért kell így legyen, kérdezzünk, ne csak üljünk, és bosszankodjunk.
5. Legyünk őszinték. Igen: a gyerekek sokszor túlzottan is azok. Ugye eszünkbe jutnak a zavarba hozó kérdéseik, megnyilvánulásaik? De nincs rejtegetnivalójuk. Ha mindenki őszinte lenne egymással, a félreértések 90 százalékát el lehetne kerülni.
6. Kérjünk bocsánatot, ha valamiben hibáztunk! A csemetéknek még nincs akkora egójuk, hogy csak azért se alapon ne akarjanak elnézést kérni. Csupán igyekeznek helyrehozni egy elrontott dolgot. Tehetnénk mi is így.
7. Mindig legyünk jelen a pillanatban! A felnőttekre jellemző, hogy több dolgot csinálnak egyszerre, ezért semmire sem figyelnek száz százalékosan. Pedig jó lenne...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


