Hárommillió ember hal meg
Tombol a diabétesz: kétszeresére emelkedett a cukorbetegek száma
Több mint kétszeresére emelkedett 1980 óta a diabéteszes felnőttek száma világszerte - állapították meg brit és amerikai kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban szombaton közzétett tanulmányukban.
2011.06.27 10:53MTIA londoni Imperial College és az amerikai Harvard Egyetem kutatói áttekintették a 25 évnél idősebb emberek vércukorszintjére vonatkozó adatokat több mint 150 nemzet egészségügyi felméréseiben. Az elemzett mérési eredmények a világ minden részéből összesen 2,7 millió felnőttre vonatkoztak.
A cukorbetegség szívbetegséghez, szélütéshez vezethet, károsíthatja a vesét, az idegeket és a szemet is. A diabétesz és a magas vércukorszint miatt évente hárommillió ember hal meg a világon.
A tanulmány becslése szerint míg 1980-ban 153 millió diabéteszes ember élt a világon, addig 2008-ban már ennek több mint kétszerese, 347 millió ember.
A kutatók úgy vélik, a diabéteszesek növekvő arányának hátterében két fő ok áll: az egyik az emelkedő élettartam, a másik pedig a túlsúly. Utóbbit különösen a nőkre találták érvényesnek. "Mindez ellentétben van azzal, ami a magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel kapcsolatban történik, ezek ugyanis sok régióban csökkentek. A diabéteszt jóval nehezebb megelőzni és kezelni, mint a másik két állapotot" - magyarázta Majid Ezzati kutatásvezető, az Imperial College London munkatársa.
A cukorbetegek aránya leginkább a csendes-óceáni térségben élő népeknél emelkedett, ahol a tanulmány szerint a világon a legnagyobb arányban fordul elő most a diabétesz.
A Marshall-szigeteken például minden harmadik nő és minden negyedik férfi cukorbeteg. A nyugat-európai országokban viszonylag kis mértékben emelkedett a diabétesz előfordulási gyakorisága a vizsgált időszakban. A tanulmány elkészítését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


