Rágalmazás gyanúja miatt
Budai feljelentette Törököt
Rágalmazás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos az MSZP szóvivője, Török Zsolt ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
2011.06.16 11:42MTIBudai Gyula csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a feljelentést Török Zsolt Mi lesz Szijjártó Péter és Budai Gyula "pofátlan" millióival? című múlt heti közleménye miatt tette.
A kormánybiztos szerint ebben az MSZP szóvivője valótlanul állította, hogy "13 hónapig vett fel etikátlan módon összesen közel 30 millió forint fizetéséből 13 milliót, hiszen a képviselői illetmény mellett államtitkári besorolású bérre is igényt tartott".
A feljelentésben Budai Gyula kifejti: a novemberi kormánybiztosi kinevezése előtt miniszterelnöki megbízottként dolgozott, amiért az országgyűlési képviselői javadalmazásán felüli fizetést nem kapott. Miután kinevezték kormánybiztossá, vagyis körülbelül hét hónapja, a képviselői fizetése mellett államtitkári bérezésben részesül.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint azonban Török Zsolt állításai azt a látszatot keltik, "miszerint a ténylegesnél lényegesen korábbi időponttól és jóval nagyobb összegben kaptam fizetést az általam ellátott kormánybiztosi és országgyűlési képviselői tevékenységem után". A fideszes politikus ezért jelentette fel rágalmazás gyanújával az MSZP szóvivőjét.
Budai Gyula emellett arról tájékoztatott, hogy a fizetésének azt a részét, amely az elmúlt fél évben meghaladta a kétmillió forintos bérplafont, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kapja. Hozzátette, az elkülönített számlán kezelt összeg felhasználásáról az egyeztetések már márciusban megkezdődtek Hegedűs Zsuzsával, az alapítvány kuratóriumának elnökével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


