Mutyi 2004 és 2010 között?
Feljelentést tett Budai Gyula az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő ügyében
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az elszámoltatási kormánybiztos az infokommunikációs kis- és középvállalkozások feltőkésítésével foglalkozó Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2004 és 2010 közötti gazdálkodása miatt.
2011.05.18 10:18MTIBudai Gyula ezt szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy az ügyben 1,7 milliárd forint kár érte az államot.
A részletekről kifejtette: a befektetések lebonyolítására semmilyen közbeszerzési, pályázati eljárást nem írtak ki. A vizsgálat során megállapították - folytatta a kormánybiztos -, hogy azoknak a cégeknek a többsége, amelyekkel szerződést kötöttek, az MSZP és az SZDSZ holdudvarához köthetők.
Hozzátette, a társaságok nagy része mögött offshore tulajdonú cégek voltak. A szerződéskötések egyikében érintett Kóka János volt SZDSZ-es politikus, egykori gazdasági és közlekedési miniszter is - mondta Budai Gyula, aki Kóka Jánost nevezte meg válaszul arra a kérdésre is, hogy milyen magas szintig kellett tudni a történtekről a kormányzati, állami vezetésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


