Benyújtotta a kormány
A Ház előtt az új honvédelmi törvényjavaslat
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az új honvédelmi törvényjavaslatát, egyben indítványozta annak sürgős tárgyalásba vételét.
2011.06.10 15:37MTIA kormány egyebek mellett az önkéntes tartalékosi rendszer fenntartásának, a fegyver nélküli katonai szolgálat visszaállításának, valamint a polgári védelmi kötelezettség kettős célú teljesítésének jogi kereteit kívánja kialakítani - olvasható a parlament honlapjára pénteken felkerült törvényjavaslatban.
A javaslat szerint a készülő sarkalatos jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, 2012. január elsején lépne életbe. Az új honvédségi törvény előterjesztésével a kormány az alaptörvény sarkalatos törvényi felhatalmazásainak kíván megfelelni.
A benyújtott törvényjavaslat nem tartalmazza az alaptörvényben már szabályozott kérdéseket. Az új alaptörvény a kötelezettség körében továbbra is fenntartja a békeidőszaki önkéntességen alapuló haderő koncepcióját, azonban megjelöli, hogy annak részeként Magyarország önkéntes honvédelmi tartalékos rendszert is fenntart.
Az új alaptörvény tartalmazza a katonai szolgálati kötelezettséget, amely lehet fegyveres, vagy lelkiismereti ok miatt fegyvertelen katonai szolgálat is. Utóbbiakat azonban csak rendkívüli állapotban, vagy az Országgyűlés döntése szerint megelőző védelmi helyzetben lehetséges teljesíteni a jövőben is.
A készülő jogszabály szerint nem hívható be katonai szolgálatra - mások mellett - az a hadköteles, aki 18. életévét még nem töltötte be, katonai szolgálatra alkalmatlan, vagy aki saját háztartásában legalább három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ugyancsak felmentést kap a szolgálat alól, aki a vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekét egyedül tartja el, vagy az a hadköteles, aki már a megelőző évben betöltötte 40. életévét.
A törvényjavaslat négy részből és 10 fejezetből áll. Az első rész a honvédelem alapjait, a második rész a Magyar Honvédség működését, a harmadik rész a rendkívüli intézkedéseket, a negyedik pedig a záró rendelkezéseket tartalmazza.
A honvédelmi adatkezelést, valamint a tényleges állományú katonák szolgálatteljesítését külön törvények fogják szabályozni. Utóbbi jogszabályok - a tervek szerint - szintén 2012. január elsején lépnének hatályba.
A törvény életbelépésével hét korábbi törvény veszti hatályát. A törvényjavaslatot a kormány nevében a honvédelmi miniszter nyújtotta be, annak sürgős tárgyalásba vételét a közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06