A béren kívüli juttatások kissé emelkednek
Az idén sem lesz béremelés a honvédségnél
Idén is elmarad a béremelés a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium dolgozóinál. A tárca és a szakszervezetek között hétfőn megkötött bérmegállapodás értelmében csak a béren kívüli juttatások mértékét emelték, azt is mérsékelten.
2011.04.11 12:28MTIHende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: a megállapodás jelentőségét hangsúlyozni kell, mivel a tárca jelenlegi, nagyon nehéz anyagi helyzetében ez a "közös erőfeszítésekre való készséget tükrözi".
A miniszter megköszönte minden együttműködőnek, hogy "volt bennük elég erő és bölcsesség" megtalálni a kompromisszumot egy ilyen nehéz helyzetben is.
Czövek János, a Honvédszakszervezet (HOSZ) elnöke azt mondta, a tárgyalás elején béremelést szerettek volna elérni, de a tárcát érintő 26 milliárd forintos elvonás miatt erről letettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06