Felfüggesztették a tárgyalást
Hiába perel Gyurcsány jó hírnevének megsértése miatt?
Felfüggesztette a tárgyalást a Pest Megyei Bíróság abban a perben, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen jó hírnevük megsértése miatt. A bíróság nem jogerős végzéséről Budai Gyula.
2011.06.08 15:04MTIBajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc tavaly augusztusban perelte be Budai Gyulát, akkor még mint miniszterelnöki megbízottat, a fideszes politikus 2010. július 28-i sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt. Budai Gyula az említett tájékoztatón azt mondta, dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt.
A Pest Megyei Bíróság végzése szerint - amelyről az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatott - annak bizonyítása megtörtént, hogy a felperesek által sérelmezett nyilatkozat a sajtótájékoztatón elhangzott.
Ezt követi az alperes, Budai Gyula azon bizonyítása, hogy a tavaly júliusi sajtótájékoztatón általa megfogalmazottak valós tényeken alapulnak.
A kormánybiztosnak azt kell bizonyítania, hogy a felperesek jogerősen elkövették a hamis tanúzás bűntettét, és így mentesülhet a polgári jogi felelősség alól. A végzés szerint azonban a polgári bíróság hatáskörét meghaladja, hogy állást foglaljon és döntést hozzon a hamis tanúzás bűntettének elkövetése ügyében. Ugyanakkor a felperesek személyhez fűződő jogsérelmének alapja csak a büntetőbíróság jogerős döntését követően bírálható el - teszik hozzá.
Mindezekre tekintettel a bíróság előkérdésnek tekintette a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben indult büntetőeljárás jogerős lezárulását, ezért felfüggesztette az ellene indult per tárgyalását - közölte Budai Gyula.
A Pest Megyei Bíróság végzése nem jogerős, fellebbezésnek van helye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


