Szerinte a túlzott remények éve lett az idei
Gyurcsány Ferenc kijózanodott
Gyurcsány Ferenc azt mondta: az Orbán-kormány egy esztendeje a túlzott remények és a keserű kiábrándulások, kijózanodások éve lett.
2011.05.31 18:39MTIA volt miniszterelnök szerint az egészségügyben dolgozók átlagos reáljövedelme közel 20 százalékkal, a tanároké 10 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben, noha nem ezt ígérték nekik. Hozzátette: a rendvédelmi dolgozók közösen egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy az ígéreteinek legalább a minimumát tartsa be.
Az egyszeri és nagyarányú adócsökkentésből az lett, hogy mindazok, akiknek a havi jövedelme kevesebb, mint 290 ezer forint, és nincs az eltartásukban 20 évnél fiatalabb gyermek, azoknak a jövedelmük csökkent. Több mint egymillió ilyen munkavállaló van - mondta a volt kormányfő.
Véleménye szerint a kormány nem tudja kezelni a tavalyi, elhibázott költségvetési politikájának következményét, ugyanis az Orbán-kormány az adócsökkentésekkel mintegy 800 milliárd forintos "lyukat ütött" a költségvetésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


