Készül az új családvédelmi törvény
Jutalmazná a gyermekvállalást a kormány
Nyugdíjkedvezményre lennének jogosultak a gyermeket vállalók az egyszázalékos felajánlásokhoz hasonló rendszerben a jelenleg egyeztetés alatt álló családvédelmi törvény tervezete szerint.
2011.06.07 07:24MTIA javaslat újragondolná a család fogalmának definícióját is, és külön említik a legalább három kiskorú gyermeket nevelőket.
Harrach Péter azt mondta, a normaszöveg hamarosan elkészül.
A várhatóan 2012 január 1-én életbe lépő törvény újragondolná a család fogalmának definícióját. A jelenleg egyeztetés alatt álló törvénytervezet szerint "a család azon személyek gazdasági és érzelmi közössége, amelyben legalább két személy egymással egyenesági rokonságban áll". A javaslatban az egyszülős családokat sem szeretnék kirekeszteni a fogalom hatálya alól, azaz nem a két szülő lesz az előfeltétele a család meglétének.
A törvénytervezet szerint nyugdíjkedvezményre lennének jogosultak azon szülők, akik gyermeket vállaltak. Valószínű, hogy ezt az 1 százalékos felajánlásokhoz hasonló rendszerben képzelnék el.
A szövegtervezetben külön kategóriaként nevesítik a legalább három kiskorú gyermeket nevelőket, a gyermeket egyedül nevelő, illetve a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő szülőket.
A nagycsaládosok ilyen kiemelése újdonság lenne, mert bár jelenleg is jár pótszabadság nekik, a 2/3-os családvédelmi törvény komoly garanciát jelentene számukra. A Munka Törvénykönyve eddig nem említette külön a fogyatékos és tartósan beteg gyermeket nevelő munkavállalókat.
Információk szerint a személyi jövedelemadózás kapcsán figyelembe vett összevont adóalapot a gyermek nevelésével együtt járó költségekkel szeretnék csökkenteni, ez lenne a családi kedvezmény. A csökkentés változna az adott család gyerekszámától, a tervek szerint a három- vagy több gyermek nevelése esetében az adóalap csökkentésének gyermekenkénti mértéke magasabb lenne.
A kiszámíthatóságot garantálná a javaslat szerint, hogy az adóalap csökkentésének gyermekenkénti mértéke nem lehet alacsonyabb az előző évre megállapítottnál. Hasonló rendelkezést terveznek a szülési juttatásokra és a GYED-re is, azaz a biztosítotti jogviszony alapján járó ellátásokra.
A további kiszámíthatóságot erősítené, hogy az elfogadott törvény esetleges későbbi kedvezőtlen irányú változtatására egyéves felkészülési idő bevezetését rögzítenék.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta: a törvénytervezetet benyújtó képviselők a kormány képviselőivel folyamatosan egyeztetnek. A normaszöveg hamarosan elkészül - tette hozzá.
Kiemelte: a sarkalatos törvény az eddig megszületett családpolitikai döntéseket tartalmazza, és megjelöli a következő években követendő célokat, az egyszerű többséget igénylő törvények kereteit. Részletkérdésekbe nem megy bele, "ezért én megelégszem azzal, hogy a nyugdíjrendszer figyelembe veszi a gyermeknevelést". Hogy milyen módon, az egyrészt nem dőlt el, másrészt nem ebbe a törvénybe tartozik - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06