A liberális oktatáspolitikát ekézik
Harrach: a KDNP támogatja Hoffmann Rózsa felsőoktatási tervezetét
Cáfolta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője kedden, hogy a kisebbik kormánypárt ne támogatná Hoffmann Rózsa felsőoktatási tervezetét.
2011.01.18 13:14MTIHarrach Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Hoffmann Rózsát az utóbbi időben számos igazságtalan támadás érte, s eljött az ideje hogy ennek véget vessenek.
"Olyan hangok is hallatszottak, hogy már a KDNP sem támogatja Hoffmann Rózsa tervezetét. Ez nem igaz." - fogalmazott a kormánypárti politikus.
Harrach Péter kiemelte: az oktatási államtitkár kiváló szakember, és értékcentrikus gondolkodású politikus. Elgondolásai alkalmasak arra, hogy a magyar oktatásügy visszaszerezze megérdemelt jó hírét.

A KDNP frakcióvezetője kitért arra is, hogy a felsőoktatás problémáinak kezelése sok érdeket sért, az ellenállás érthető, a szakmai vélemények különbözősége is természetes, és a további vita is indokolt. A szakmai köntösbe öltöztetett személyes indíttatású támadások viszont megengedhetetlenek - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Megjegyezte: a közoktatásban uralkodó állapotokért a korábbi liberális oktatáspolitika a felelős, ezért szerinte szerencsés lenne, ha annak képviselői nem osztanának tanácsokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


