Antikorrupciós politika az ÁSZ-nál?
Az LMP módosító javaslatokat nyújt be a számvevőszéki törvényhez
Schiffer András parlamenti sajtótájékoztatóján azt mondta: az LMP szerint az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló, a parlamentben kedden tárgyalt javaslat több ponton is elmozdulást jelent a hatályos törvényhez képest, de az LMP 26 módosító javaslatot nyújt be ahhoz.
2011.05.24 10:47MTIA frakcióvezető azután tájékoztatta az újságírókat, hogy Szilágyi Péter és Vágó Gábor országgyűlési képviselők, valamint Szél Bernadett választmányi szóvivő társaságában a törvényjavaslatról egyeztettek Domokos László ÁSZ-elnökkel.
Az LMP-nek öt kérdésben van vitája van a javaslattal - mondta Schiffer András.
Szerintük például nem szabadna engedni, hogy volt országgyűlési képviselő vagy önkormányzati vezető irányíthassa az ÁSZ-t. Hangsúlyozta az eljáró számvevők függetlenségének biztosítását is.
Aggályosnak nevezte a túlellenőrzés veszélyét; erre példaként említette, hogy az egyszázalékos adófelajánlások kapcsán a kisméretű civil szervezetek teljes gazdálkodását ellenőrzés alá vonhatják.
Schiffer András arra is kitért, hogy az LMP az antikorrupciós politika középpontjába helyezné az ÁSZ-t és tágítaná azoknak a törvényeknek a körét, amelyeket a parlament kizárólag az Állami Számvevőszék jelentése mellett tárgyalhat. Elképzeléseik szerint a közbeszerzési, a koncessziós és a kiemelt beruházásokról szóló törvények módosításáról például csak az ÁSZ korrupciós kockázatelemzésének ismeretében szabadna dönteni.
Az LMP keményítene abban is, hogy az ÁSZ intézkedéseit követően előírná az utóellenőrzést és a "különösen nagy port felvert ügyekben" ötven képviselő számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezhetne.
A frakcióvezető közölte, hogy a nyilvánossági szabályokra is hangsúlyt fektetnének, vagyis ha például egy önkormányzattal szemben ÁSZ-vizsgálat folyik, annak eredményét nyilvánosságra kellene hozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


