Bilincsben marad
Meghosszabbították Koltai Gábor filmproducer házi őrizetét
Három hónappal meghosszabbította az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Koltai Gábor filmproducer és társainak házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság.
2011.05.23 18:15MTIA Fővárosi Bíróság hétfőn azt közölte a honlapján: az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt K. Gábor és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a kényszerintézkedés addig tart, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot hoz, de legfeljebb augusztus 22-ig.
A gyanúsítottak házi őrizetének három hónappal való meghosszabbítását a Fővárosi Főügyészség indítványozta, ezt a kérést a bíróság megalapozottnak találta a szökés és elrejtőzés veszélye miatt. A múlt csütörtökön hozott végzés nem jogerős. Mint írták, a rendelkezésre álló adatok alapján a szervezett jellegű bűncselekmények tárgyi súlyára, a terheltek külföldi kapcsolataira és az életvitelszerű külföldi tartózkodásuk lehetőségére figyelemmel megalapozottan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől és elrejtőzésétől, ezért az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható. A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala korábban közleményben tudatta, hogy az adóhatóság feljelentése alapján az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra vonatkozóan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és azok ügyvezetőivel szemben.
Az érintettek a gyanú szerint a filmek gyártására és értékesítésére komplex számlázási láncolatot hoztak létre.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága még tavaly decemberben azt közölte: olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Akkor azt is tudatták, hogy a nyomozás során még jelentősen növekedhet ez az összeg.
Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét tavaly december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
A Budai Központi Kerületi Bíróság március végén hozott elsőfokú, nem jogerős végzésében június 2-ig hosszabbította meg Koltai Gábor filmproducer és társai előzetes letartóztatását. Ezt a döntést viszont a Fővárosi Bíróság április végén módosította, így a gyanúsítottak házi őrizetbe kerültek.
A döntés azzal indokolták, hogy a másodfokú bíróság álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés veszélye nem olyan mértékű, hogy azt kizárólag a legsúlyosabb fokozatú kényszerintézkedéssel lehetne kizárni vagy lényegesen csökkenteni, "az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok jelen esetben házi őrizet útján is elérhetőek".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


