Csütörtökön megkezdődhet a meder kotrása
Vörösiszap-katasztrófa: partra vontatták a kolontári halastóba süllyedt kotróhajót
Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja közölte: sikerült partra vontatni a kolontári halastóba süllyedt kotróhajót, a javítási munkák után csütörtökön megkezdődhet a meder kotrása.
2011.05.18 16:26MTIA kotróhajó a feltételezések szerint az úgynevezett ballaszttartály hibája miatt süllyedt el szerda reggel a 27 ezer négyzetméteres vízfelületű magántóban. (Az ilyen tartályok víz tárolására szolgálnak, a stabilitás érdekében.)
A külterületek mentesítéséért felelős szakember tájékoztatása szerint a hajó a meghibásodás miatt billent orral a tóba, ahol a meder alján megfeneklett. A víz a hajófülkébe is bejutott, de a motort már szerda délután sikerült beindítani.
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa során elöntött halastó medrének a kotrása várhatóan csütörtökön megkezdődhet, a kiépített csővezetéken keresztül a vörösiszapot a tóból szikkasztó medencébe pumpálják majd - mondta Szabó Csaba.
Kitért arra is, hogy a külterületek mentesítése az ütemterveknek megfelelően halad és június végére befejeződhet.
Hozzátette: az elöntött mezőgazdasági területek mentesítésének összesen 8,2 milliárd forintos költségéből a kolontári horgásztó megtisztítása 451 millió forintba kerül.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti X-es iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, mintegy százhúsz ember pedig kórházba került; több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi károkat több tízmilliárd forintra becsülik.
Kapcsolódó írások:
- Vörösiszap-katasztrófa: épül az új rendőrőrs Devecserben
- Vörösiszap-katasztrófa: megkezdődött két halálos áldozat családjának kártérítési pere
- Vörösiszap-katasztrófa: az ombudsmanhoz fordult egy devecseri károsult
- Teljes illetékmentességet kapnak a vörösiszap-károsultak
- Vörösiszap-katasztófa: az időjárás miatt leállt a szennyező anyag szállítása
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


