"Az elmúlt 20 év szerves következménye"
Jobbik: a "cigányterror" nem a Jobbik felelőssége
A Jobbik szerint az, hogy "Magyarországon vidéken cigányterror van, az nem a Jobbik politikai felelőssége, hanem az elmúlt 20 év szerves következménye".
2011.04.27 14:04MTIEzt Zagyva György Gyula jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette, hogy tudomása szerint hogyan történt a kedd esti gyöngyöspatai tömegverekedés.
Egy helyi öttagú család születésnapot ünnepelt, amikor "a házukhoz este kilenc órakor megérkezett az a cigány horda, amelyik napközben már megtámadta a helyi önkormányzat épületét is" és fenyegették a magyar családot, amiért azoknál korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület néhány tagja lakott - mondta.
Az országgyűlési képviselő elmondása szerint a család egyik tagja ezt követően kihívta a rendőröket és a kiérkező két járőrt arra kérte, hogy távolítsák el a cigányokat a házuk elől. Mikor ez nem történt meg, a férfi szóváltásba keveredett a rendőrökkel, "emiatt könnygázzal lefújták a férfi várandós feleségét, illetve a férfi testvérét megbilincselve a földre lökték és rugdosták" - közölte, megjegyezve, hogy az ügyben a kismama feljelentést is tett a gyöngyösi rendőrségen.
A jobbikos politikus szerint mindeközben a "cigány tömeg megtámadott négy, az utcán sétáló környékbeli fiatalt"; egy 14 éves gyerek is tagja volt ennek a támadó csapatnak és akkor szerezte a sérülését, amikor a magyar fiatalok védekeztek.
Apáti István jobbikos képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: pártja rendet és közbiztonságot szeretne, nem pedig polgárháborút. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, semmilyen kapcsolat nincs a Jobbik és a Véderő között, de nincs okuk "rosszat feltételezni a Véderő tagjairól, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik".
Rubi Gergely úgy fogalmazott, a rendőrség Hajdúhadházon és Gyöngyöspatán is sorozatos törvénysértéseket követ el. A Jobbiknak "erős a gyanúja és a rendőri információk is arra mutatnak, hogy vezetői utasításra" állítottak elő jogtalanul embereket Hajdúhadházon, méghozzá "nagy valószínűséggel belügyminisztériumi szintről jött az utasítás" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Durva képek - továbbra is feszült a helyzet Gyöngyöspatán
- Gyöngyöspata nem Csecsenföld!
- Gyöngyöspata: az LMP-t ekézi Vona
- Gyöngyöspata: szabadon engedték a Véderő tagjait
- Gyöngyöspata: megütött egy idős nőt a Csillebércről hazaérkező asszony
- Gyöngyöspata: visszaérkeztek a roma asszonyok és gyerekek a faluba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


