Pintér körül "elfogyott a levegő"
Gyöngyöspata: az LMP-t ekézi Vona
A Jobbik elnöke szerint az LMP hozzáállása a gyöngyöspatai helyzethez "mélységesen felháborító és romboló, pusztító". Vona Gábor keddi parlamenti sajtótájékoztatóján ismételten lemondásra szólította fel a belügyminisztert.
2011.04.26 15:24MTIAz ellenzéki pártelnök azt mondta: miközben Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon is az ott élő cigány lakosság egy része - és általában a később betelepült része - folyamatos terror alatt tartja a települést, főként az idős embereket, eközben "az LMP lemegy és kvázi az áldozatokat rasszistának bélyegzi, a probléma okozóit pedig mesterségesen áldozatnak állítja be".
"Az egyszeri cigány ember, aki tegnap még betört a szomszédhoz, akinek a gyereke hídvámot szedett a többi gyerektől Gyöngyöspatán, az egyszeriben áldozatként találja magát és még ajándékokat, segélyt és csillebérci nyaralást is kap tevékenységéért cserébe" - fogalmazott.
A Jobbik elnöke leszögezte: Gyöngyöspatán a 2.800 lakosból ezer felnőtt, Hajdúhadházon pedig 13 ezerből hétezer ember támogatta aláírásával a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységének folytatását, vagyis a két településen "a polgárőröknek kétharmaduk van".
Ennek tükrében Pintér Sándor belügyminiszter nyilatkozatai a polgárőrök távozásáról Vona Gábor szerint a településen élők többségének akaratával mennek szembe.
A Jobbik elnöke úgy véli: az, hogy a bíróságok is csupa felmentő ítéletet hoztak a polgárőrökkel kapcsolatos eljárásokban, illetve, hogy a tüntető rendvédelmi szakszervezetek sem tárgyalnak Pintér Sándorral is csak azt bizonyítják, hogy "a belügyminiszter körül elfogyott a levegő" és Pintér Sándornak le kellene mondania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


