"Ha a fővárosnak jól megy, akkor az országnak is"
Tarlós: 160 milliárddal fejleszthető a kötöttpályás közlekedés
Tarlós István, Budapest főpolgármestere, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki budapesti találkozóján azt mondta: a 4-es metró első szakaszának befejezése mellett 160 milliárd forintos beruházással a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére kíván koncentrálni a főváros.
2011.04.21 12:32MTIHa a fővárosnak jól megy, akkor az országnak is - ezzel vezette fel Budapest főpolgármesterének előadását Futó Péter az MGYOSZ elnöke.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is támogatja a villamos és trolibusz fejlesztéseket, amelyek együttes összege 160 milliárd forint - közölte a főpolgármester. Tarlós István elmondta azt is, hogy az 1-es és a 3-as villamos összekötése mellett, az 1-es villamost át kell vezetni a Lágymányosi hídon.
A főpolgármester szerint meg kell valósítani a főváros egységes közlekedési, parkolási, Duna-part koncepcióját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06