Nem hajlandók együttműködni
MSZP: Orbánnak cselekednie kell Esztergom ügyében
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek az esztergomi helyzet rendezése érdekében azonnal cselekednie kell.
2011.04.11 19:39MTIWinkfein Csaba, a szocialista párt dorog-esztergomi választókerületének elnöke, volt MSZP-s országgyűlési képviselő hétfőn telefonos sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktornak azonnal cselekednie kell Esztergom ügyében, "meg kell állítania Meggyes Tamásékat, a város érdekeivel ellentétes ámokfutásukat, mert fejére hull Meggyesék összes bűne".
"Fél év elteltével egyértelműen látszik, hogy Esztergomot a Fidesz megbénította, ahol csak lehet, keresztbe tesz a megválasztott polgármester asszonynak, nem érti a nemzeti együttműködés rendszerét" - tette hozzá.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök korábban kijelentette, Esztergom helyzetét csak a kormány tudja megoldani. Winkfein Csaba úgy véli, itt az ideje annak, hogy Orbán Viktor ennek megfelelően cselekedjen.
Megregulázzák?
Kiemelte, hogy a város működése, vagyonának megmentése a tét. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy a város fejlődése megakadt, véleménye szerint a Fidesz képviselőit csak a hatalom megszerzése motiválja.
"Ezt város díszpolgárának sem szabad hagynia, különösen, ha miniszterelnök és korábban ígéretet tett erre. Kérjük, azonnal cselekedjen!" - közölte az MSZP-s politikus.
Tétényi Éva független polgármester az Esztergomban fennálló politikai patthelyzet megoldását, a város képviselő-testületének feloszlatását kérte a miniszterelnöktől abban a petícióban, amelyet a hét végén gyalogosan hozott Budapestre mintegy kétszáz helybélivel közösen; a dokumentumot a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át. A polgármester ebben azt írta: a helyi Fidesz-frakció a tavalyi októberi helyhatósági választások óta nem hajlandó az együttműködésre Esztergomban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


