Orbánnak szánta a petíciót
Háború Esztergomban: Tétényi Meggyesiék ellen gyalogolt föl a fővárosba
Az Esztergomban fennálló politikai patthelyzet megoldását, képviselőtestülete feloszlatását kéri a város független polgármestere abban a petícióban, amelyet gyalogosan hozott Budapestre mintegy kétszáz helybélivel közösen; a dokumentumot a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át Tétényi Évától a Kossuth téren szombaton.
2011.04.09 11:27MTITétényi Éva, Esztergom független polgármestere támogatói kíséretében az esztergomi városháza előtti térről péntek kora este indult el a Parlamenthez. A résztvevők, akik „zarándoklat Esztergomért” feliratú zöld láthatósági mellényt viseltek, egész éjjel gyalogoltak, hogy szombat reggelig megtegyék a mintegy 45 kilométeres távot.
A menet szombat reggel ért Budapestre a Szent István-bazilikához, innen a városvezető néhány kísérőjével átsétált az Országházhoz, ahol átadta nyílt levelüket. Ebben „a megbékélés és a megújulás jegyében” arra kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, a város díszpolgárát, hogy oszlassa fel az esztergomi képviselő-testületet, mert a helyi Fidesz-frakció a tavalyi októberi helyhatósági választások óta nem hajlandó az együttműködésre.
A városvezető az általa tarthatatlannak nevezett helyzet megoldását csak egy előre hozott választás kiírásában látja. A petíció átadása után Tétényi Éva visszatért a Szent István-bazilikához a zarándoklat résztvevőihez, ahol megköszönte a helybéliek és más civil szervezetek felajánlását. A bazilika lépcsőjén úgy fogalmazott: ez az összefogás legyen példa, hogy a lakosok és a civilek összefogásával bármit el lehet érni.
A rendezvény zárásaként a Szózat eléneklése előtt mintegy 300 postagalambot reptettek fel, azt jelképezve, hogy a történelmi kisváros problémáját és segélykiáltását vigyék hírül a világba, majd térjenek haza Esztergomba. Az esztergomi képviselő-testület Fidesz-frakciója pénteken közleményben reagált a petícióátadási kezdeményezésre.
Szerintük a polgármester azért választotta akciójához a szombati napot, mert három éve ekkor gyújtották fel Meggyes Tamás volt fideszes polgármester házát.
"Tétényi Éva ezzel Esztergomot égeti fel, mert az önkormányzati csődtörvény szerint ha a testületet feloszlatását kezdeményezik, az azonnali vagyonfelosztást eredményez" - írta közleményében a helyi Fidesz-frakció.
Az elmúlt hetekben civil szervezetek kezdtek aláírásgyűjtést az előre hozott választásokért Esztergomban. Információk szerint 7500-nál többen támogatták az új választásokat.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere mosolyog a városháza előtti téren, mielőtt helyi lakosok kíséretében gyalogosan útnak indul az Országház elé (fotó: MTI)
Tétényi Éva Meggyes Tamás fideszes polgármester független kihívójaként 8.117 szavazattal - amely 64,3 százalékos eredményt jelentett - nyerte meg a tavaly októberi választást.
A Fidesz-KDNP közös jelöltje - aki már második ciklusát tölti mint országgyűlési képviselő, és 2000 óta polgármesterként irányította tavaly október 3-ig Esztergomot - 4.494 szavazattal mindössze 35,6 százalékos eredményt ért el.
A szombati rendezvényen résztvevő esztergomiak arról panaszkodtak, hogy a helyi képviselőtestület ellehetetleníti a polgármestert, megbénítja a város működését, Esztergom az utóbbi hónapokban „élhetetlen és felháborodott” város lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


