Lőszerek, bombák, gránátok
Robbanás Botfán: Veszprém megyében nyomoznak a rendőrök
A múlt heti, halálos áldozatot is követelő botfai robbanással kapcsolatban már Veszprém megyében is nyomoznak a zalai rendőrök.
2011.03.17 15:14MTIA tűzszerészek munkája miatt Pápa és Zirc között, egy három kilométeres útszakaszon útzár volt érvényben - közölte a rendőrség csütörtökön.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság mindössze az útzár feloldásáról adott hírt: a közleményben azt írták, hogy a 8301-es út Pénzesgyőr és Akli közötti három kilométeres szakaszán délutánra feloldották a csütörtök reggel óta tartó útzárat. Frankó Marianna sajtóreferens közlése szerint a megyei rendőrség biztosította a helyszínt a tűzszerészek munkájához, de a nyomozati cselekmény ügyében a Zala megyei rendőrség illetékes.

A zalai kapitányság megerősítette: a botfán történt robbanással kapcsolatban folytatnak nyomozást Veszprém megyében, további tájékoztatást azonban nem adtak az üggyel kapcsolatban.
A múlt hétfőn, Botfán történt robbanás halálos áldozata egy 44 éves férfi, míg a házuk udvarán tartózkodó 19 éves fia súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya robbanóanyaggal való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A detonációt nagy valószínűséggel egy második világháborús, 47 kilogrammos tüzérségi rombológránát okozta.
A tűzszerészek eddigi megállapításai szerint akkor történt a robbanás, amikor a 149 milliméter átmérőjű, gyárilag öt kilogrammnyi TNT robbanóanyagot tartalmazó lövedéket korongvágóval megpróbálták szétvágni.
A Zala megyei helyszínen a készenléti rendőrség és a honvédség tűzszerészei a negyedik napra tudták elvégezni az ott talált lőszerek, robbanóeszközök, robbanószerkezetek és különböző, többnyire világháborús fegyverek leltározását és elszállítását. Mennyiségük meghaladta az ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


