Tragédia Zalaegerszegen
Körfűrésszel esett a világháborús bombának a botfai férfi
Megtalálta a rendőrség a március 7-én, a Zalaegerszeg melletti Botfán történt robbanás okozóját: állításuk szerint nem kevesebb, mint 5 kg TNT gyilkolt a tragikus estén.
2011.03.10 15:17ma.huA rendőrség folytatja a vizsgálódást a botfai tragédia ügyében: közleményük szerint a detonációt egy 149 milliméteres, második világháborús tüzérségi rombológránát okozta, melyet a robbanásba belehalt férfi egy korongvágóval próbált kettéfűrészelni. A szerencsétlenül járt gyűjtő valószínűleg tudta, hogy az életével játszik: egy ilyen típusú gránát ugyanis eredetileg 47 kilogramm össztömegű és gyárilag öt kilogrammnyi TNT robbanóanyagot tartalmaz.
(fotó: MTI)
A területen talált, hasonló robbanószerkezetek száma a jelentés szerint egyébként meghaladta az ezret. Ezeknek az elszállítását megkezdték, illetve a mai napon jónéhány pokolgépet a településhez közeli helyszínen semmisítettek meg.
Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya robbanóanyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, ezzel párhuzamosan pedig, főképp lakossági bejelentésekre alapozva Zala megye több pontján helyszíni szemlékre került sor.
Ezeken a tűzszerészek bevonásával különböző lőszereket, robbanóeszközöket és robbanószerkezeteket foglaltak le.
Mint ahogy arról korábban írtunk: hétfő este robbanás történt egy zalaegerszegi családi háznál; a detonációtól egy férfi meghalt, fia súlyosan megsérült, az épületrész pedig összedőlt. A botfai városrészben lévő házból a tűzoltók több világháborús robbanóeszközt és egy gázpalackot hoztak ki, ez utóbbit a közelben a rendőrök kilőtték, hogy az esetleges újabb detonációt megakadályozzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


