A gyöngyöspatai "masírozás" kihúzta a gyufát
MSZP: Orbán Viktor állítsa meg a rasszista megnyilvánulásokat!
Az MSZP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "állítsa meg a cigányság ellen irányuló, mélyen rasszista megnyilvánulásokat".
2011.03.07 14:56MTITeleki László, az MSZP elnökségi tagja az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a vasárnapi gyöngyöspatai "masírozás" az egész ország számára újabb szomorú napként vonul be a történelembe, "Gyöngyöspatán nem csak a településen élő romákat érte atrocitás, hanem az országban élő romákat is".
Résztvevők Gyöngyöspatán, a Jobbik demonstrációján, amelyet "Összefogás a cigányterror ellen" címmel hirdettek meg. (fotó: MTI)
A magyar roma közösség elszörnyedve vette tudomásul, hogy a magyar kormány engedi masírozni azokat, akik megfélemlítés céljából érkeztek Gyöngyöspatára - teszi hozzá az ellenzéki képviselő, aki szerint ha a Fidesz-KDNP-kormány és annak kormányfője nem tesz kellő erejű lépéseket annak érdekében, hogy a magyarországi cigányság otthon érezze magát Magyarországon, annak súlyos nemzeti és nemzetközi következményei lehetnek.
Ha a kormány demokratikusnak gondolja magát, akkor az ő felelőssége az, hogy egy szélsőséges pártot meg tud-e időben állítani - rögzíti Teleki László.
Tiltakozik az ellen, hogy a kormány 15 évre készül csökkenteni a tankötelezettséget és felszólítja a kormányt: állítsa le "a szakmaiatlan döntéseit, a szélsőjobboldali ideológiák térnyerését" és tegye lehetővé, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűek, ezen belül a romák oktatása biztosított legyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


