1800 tiszthelyettest avatott
Orbán: Magyarország rendet és biztonságot akar
Orbán Viktor szerint Magyarország rendet és biztonságot akar. A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek vasárnap azt mondta: az ország sokat vár tőlük, és becsületes, eredményes munkájukért ők is sokat várhatnak hazájuktól.
2011.03.06 17:20MTIA budapesti Hősök terén esküt tevő próbaidős tiszthelyettesek előtt a kormányfő rámutatott: mindig felemelő olyan fiatalokat köszönteni pályakezdésük alkalmából, akik hazájuk fegyveres szolgálatát választották hivatásul. Szavai szerint a mostani eseménynek az ad különleges rangot, hogy a tiszthelyettesek a legnehezebb és legszebb időszakban kezdik meg hivatásukat, abban az évben, amikor Magyarország megújul. Kijelentette: mindazoknak, akik szeretik a hazájukat, itt akarják leélni az életüket, itt akarnak biztos jövőt a gyermekeiknek, együtt, összefogva kell visszarántaniuk az országot a szakadék széléről.
"Hazánk a szakadék szélén egyensúlyozik: gazdasága legyengült, feje búbjáig eladósodott, a tisztességes munkának még nincs becsülete, a családok tekintélyes része még szegény és napi megélhetési gondokkal küzd, a bűn felszaporodott, és még nyitva áll a züllés mélységei felé vezető út" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzáfűzve: Magyarország megújulásért kiált, rendet és biztonság akar.
"A hazának ma égető szüksége van önökre. Sokat is várunk önöktől. És a becsületes, eredményes munkáért önök is sokat várhatnak a hazájuktól. Most az önök szakmája is átalakul. Az átalakulás lezárultával az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit" - mondta a miniszterelnök a próbaidős tiszthelyetteseknek.
Orbán Viktor miniszterelnök üdvözli a hozzátartozókat a próbaidős tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén a budapesti Hősök terén. (fotó: MTI)
Elmondta: új rendőrgenerációt indítanak útjára, és reményét fejezte ki, hogy munkájuk beépül "a most újjászülető, erős, gyarapodó, önbizalmát és önbecsülését visszanyerő Magyarország jövőjébe".
Orbán Viktor végül köszönetet mondott a próbaidős tiszthelyettesek tanárainak és szüleinek, munkájukhoz pedig sok erőt, jó egészséget és Isten áldását kívánta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


