Hideg a tél
Százak fagytak halálra az elmúlt hónapokban
Szeptember óta csaknem 400-an fagytak halálra Magyarországon - figyelmeztet a Szociális Fórum és a Keresztényszociális Műhely. Van, aki az utcán, van aki a fűtetlen lakásban halt meg.
2011.02.24 07:44MR1- KossuthA civil szervezetek több pontban fogalmazták meg javaslataikat a kormánynak – mondja Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum képviselője. Javasolják például, hogy kötelezzék a hatóságokat a veszélyeztetett emberek rendszeres látogatására és ellátására. Tiltsák meg, hogy kikapcsolják az energiaszolgáltatást azoknál, akik fizetésképtelenné váltak, és emiatt az életük kerülhet veszélybe.
A javaslatok között szerepel az is, hogy a polgárőrség bevonásával működjön füstfigyelő szolgálat, hogy lehessen látni: hol nincs fűtés.
A nagy hidegben éjszaka is tartsanak nyitva az idősek nappali szociális intézményei, a hajléktalanoknak biztosítsanak fűtött helyiségeket és lakókonténereket, a rászorulókat pedig szükség esetén akár kényszerrel is kísérjék biztonságos helyre. A civilek azt kérdezik a kormánytól: mit tesz azért, hogy a tél hátralévő részében ne fagyjon meg több ember.

A Szociális Fórum nem először hívja fel a figyelmet a hideg áldozataira. Simó Endre azt mondja: eddig csak közvetett választ kaptak az illetékes tárcától, amely szerint lényegében minden rendben van.
Ezt azonban nem tudják elfogadni. Az MR1-Krónika korábbi megkeresésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium úgy reagált: a rászorulók a jogszabályok alapján most is elláthatóak.
A kihűlés okozta tragikus halálesetek csak a lakosság segítségével előzhetők meg. A közüzemi tartozások kezelésére több program is létezik, a hajléktalan ellátás pedig, ha nem is tökéletes, de jól szervezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


