Fűtetlen lakásukban lelték halálukat
Újabb kihűléses halálesetek Borsodban
Január 31-én két bejelentés is érkezett az Encsi, illetve a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, miszerint feltehetően kihűlés következtében hunyt el két férfi.
2011.02.01 11:40police.huVilmányban egy 55 éves férfit lakásának nyári konyhájában találtak holtan. Az elsődleges orvosi vizsgálat alapján halálát kihűlés okozhatta. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a helységben semmilyen fűtés nem volt, a lakóépületben a hőmérséklet megegyezett a kintivel.
A féri egyedül élt, a beszerzett adatok szerint gyakran fogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholt. A szemle során idegenkezűségre utaló adat, nyom nem merült fel.
Ormosbányai otthonában egy 51 éves férfit találtak holtan. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a lakás több ablakából hiányzik az üveg, amit az ott egyedül élő férfi csak függönnyel pótolt.
A férfit korábban már fagyásos sérüléssel kórházban kezelték, ahonnan saját felelősségére távozott. A kályha tűzterében csak kihűlt hamut találtak. A szemle során idegenkezűségre utaló adat, nyom nem merült fel.
Mindkét esetben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset pontos körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


