"Ne ámítson a kormány"
Alkotmányozás: Népszavazást sürget a Jobbik
A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a "népámításnak" tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.
2011.02.05 14:21MTIBalczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szombaton sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a lakosság az alkotmányozás jelenleg ismert menetrendje alapján nem szólhat bele érdemben az új alaptörvény kialakításába.
Az ellenzéki képviselő szerint "csupán látszat és szemfényvesztés" a kabinet által meghirdetett nemzeti konzultáció, amellyel kizárólag az alkotmányozás "egypártiságát" kívánják leplezni.
A jobbikos politikus úgy látja, az állampolgároknak szánt kérdőívek, illetve az önkormányzatok felügyelete alatt tervezett közmeghallgatások sem biztosítanak kellő véleménynyilvánítási lehetőséget. "Nincs kétségem ugyanis afelől, hogy Debrecenből, a Kósa Lajos polgármester által összegzett vélemények furcsa módon egybe fognak esni a végső alkotmány szövegével" - fűzte hozzá.
Balczó Zoltán kifogásolta továbbá, hogy a parlament a kormány tervei alapján március 7-én fogadhatja el az új alkotmány koncepcióját, egy héttel később, március 15-én pedig már az ez alapján készült törvényjavaslat kerül a Ház elé.
A politikus szerint ennyi idő alatt lehetetlen elvégezni az alkotmánytervezet kodifikációját, ráadásul a parlamenti vita előtt a képviselőknek sem lesz elég idejük arra, hogy alaposan áttanulmányozzák az indítványt. Kiemelte: a választók - a Fidesz állításával szemben - nem hatalmazták fel alkotmányozással a jelenlegi kormánytöbbséget, a "helyes megfogalmazás az, hogy rendelkezik azzal a kétharmados többséggel, amellyel képes más politikai erők nélkül is elfogadtatni egy új alkotmányt".
A Jobbik alelnöke szerint a Fideszt kizárólag a kommunikációs célok vezérlik, amit az is mutat, hogy a kormány a "fülkeforradalom" egyéves évfordulóján akarja elfogadtatni az új alaptörvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


