"Az alkotmányozásban részt kell venni"
"Kapkodó és elhamarkodott": Szili részt vesz az alkotmányozásban
Szili Katalin független országgyűlési képviselő szerint egy új alkotmány nyilvánvaló szükségességét mutatják például az Alkotmánybíróság által az elmúlt húsz évben megfogalmazott hiányosságok, illetve az alaptörvény rendszerváltás óta történt összesen harmincnégy változtatása is.
2011.01.27 17:04MTIA Szociális Unió és a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke csütörtökön, a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: annak ellenére is részt vesz az alkotmányozásban, hogy az várhatóan egy "kapkodó és elhamarkodott folyamat" lesz.
"Az alkotmányozásban mindaddig részt kell venni, amíg egy politikusnak, vagy egy politikai erőnek lehetősége van arra, hogy (..) formálni tudja a meglévő elképzeléseket" - fűzte hozzá. Szili Katalin egyebek mellett felidézte: 2003-ban házelnökként maga is kezdeményezte, hogy Magyarország az európai közösséghez való csatlakozása előtt harmonizálja alapszabályát az Európai Unióhoz, ám ezt akkor - mint mondta - politikai partnerek hiányában nem tudta elfogadtatni.
Szerinte az alkotmányozás során azt a kérdést kell feltenni magunknak, hogy milyen demokráciát akarunk.
A politikus úgy véli, meg kell fontolni, hogy az elmúlt húsz év "elituralmi, vagy pártközpontú rendszere" helyett a részvételi demokrácia irányába elmozduló garanciákat is az alaptörvénybe foglalják-e, például a népszavazások számára tágabb keret biztosításával.
A Szociális Unió egy két kamarás parlament létrehozásáról szóló koncepciót is kidolgozott, amelyben a polgármesteri címet összeférhetetlennek ítéli az országgyűlési képviselőséggel.
A szervezet az önkormányzatok képviseletét így egy felsőházban biztosítaná, ahol például más érdekképviseleti szervek, valamint az egyházak, a szakszervezetek és a civil közösségek képviselői is részt vehetnének - fejtette ki Szili Katalin.

Szili Katalin aláhúzta továbbá, hogy a jogok és kötelezettségek harmóniájának megteremtését is nagyon fontosnak tartják az új alkotmányban. A független képviselő szerint ugyanis a kormánytöbbség által készített alkotmánykoncepcióban vagy nem, vagy nem elég erősen szerepel például a munkához és lakhatáshoz való jog biztosítása, illetve a környezet védelmének kötelezettsége és a következő nemzedékek iránti felelősség megfogalmazása.
A volt házelnök beszélt arról is, hogy az új alkotmány létrehozásához a parlamenti pártok által megfogalmazottnál is több véleményt kell meghallgatni. Szili Katalin ezért már a kormány által tervezett nemzetgyűlés létrehozása előtt a lehető legszélesebb párbeszédet kívánja kialakítani az egyházak, a szakszervezetek, az érdekképviseletek, a civil szervezetek és a köztestületek megkérdezésével.
A parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága tavaly decemberben nyújtotta be a Háznak a Magyarország alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslatot, amely mellékletként tartalmazza az eseti bizottság által készített alaptörvény-koncepciót.
Az Országgyűlés március elején fogadhatja el az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslatot, amely alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészíti az új alaptörvény normaszövegének tervezetét. A parlament március 15. után - alkotmányozó nemzetgyűlésként - kezdi el ezt tárgyalni, s dönt róla várhatóan április 25-én, húsvéthétfőn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


