Kitartanak az elszámoltatás mellett
A Jobbik nyilvánosságra hozná a "Frei-aktákat"
A Jobbik hivatalos megkeresésben szólítja fel a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-t, hogy tegye nyilvánossá Frei Tamással kötött kommunikációs szerződését és a teljesítést hitelesen és teljes körűen igazoló dokumentációt.
2011.01.25 15:09MTIStaudt Gábor a közleményben úgy fogalmaz: a budapesti polgárok adóforintjaiból gazdálkodó cég két év alatt összesen nettó 30 millió forintot fizetett ki Frei Tamásnak, aki ezért nemzetközi összehasonlító elemzések elkészítését vállalta, valamint személyes meggyőző erejét latba vetve véleményvezér lett volna a lakossági akcióknál.
A sajtóban megjelent hírek szerint viszont Frei Tamás csupán a megrendelt tanulmányok harmadát tudta felmutatni, emellett a köztisztasági cég egyetlen olyan akciója sem kapott nyilvánosságot, amely "ennek a szemtelenül magas összegnek a kifizetését indokolta volna."
A Jobbik ezt úgy értékeli, hogy Frei Tamás "a budapestiek pénzén utazgatott szerte a világban."
Frei Tamás szerződéseit az a Pákozdi István - akkori vezérigazgató-helyettes - írta alá, aki jelenleg Cegléd fideszes alpolgármestereként tevékenykedik. - idézi fel a közlemény.
Staudt Gábor leszögezi: a Jobbik kitart az elszámoltatás mellett és az ellenzéki párt a bűncselekménygyanús ügylet miatt feljelentést is tesz a rendőrségen. A párt emellett felszólítja az illetékeseket, hogy intézkedjenek az aránytalanul magas összeg visszaperlése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


