111 kilométer már szabad
Megszűnt a készültség a Tiszán Tiszatarján és Rakamaz között
Megszüntette az árvízvédelmi készültséget pénteken a Tiszán Tiszatarján és Rakamaz között a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető az MTI-vel.
2011.01.07 13:39MTITájékoztatása szerint az igazgatóság három védelmi szakaszon tart fenn árvízvédelmi készültséget, mintegy 111 kilométer hosszúságban.
A legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyó bal partján Bucsa és Nádudvar között, elsőfokú a készültség a Tiszán Tiszafüred és Tiszakeszi között, valamint a Berettyón Szeghalom és Darvas között - ismertette Bara Sándor.
A Tisza apad, a belvizes terület nem csökken az Alföld közepén
Az újabb csapadékmentes nap után Tisza és a mellékfolyói végig apadnak, a belvízzel elöntött terület nagysága a folyamatos szivattyúzás ellenére nem változott a Közép-Tisza vidékén - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője pénteken az MTI-vel.
Lovas Attila igazgató tájékoztatása szerint az apadó Tisza vízállása péntek reggel Szolnoknál 820 centiméter volt, ami 20 centiméterrel meghaladja a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet. A Tisza középső szakaszáról parti jeget és 10-20 százalékos jégzajlást jelentettek. A jég már vékonyodik, vastagsága 3-5 centiméter. A Zagyván kisebb megszakításokkal még mindig áll a jég. Az árvíz elleni védelem miatt harmadfokú készültséget tartanak fenn több mint 300 kilométeren, a Hortobágy-Berettyón, a Tiszán és a Zagyván. A jégképződés miatt továbbra is elsőfokú, jeges árvíz elleni készültség van érvényben a Tisza-tó menti szakaszon. A Tisza-tónál a jégréteg az apadás ütemének megfelelően fokozatosan válik le, és a folyómederbe kerülve időszakonként 30-35 százalékos jégzajlást okoz.
A zajló jégtáblák vékonyak, a kiskörei vízlépcsőhöz érve nem okoznak torlódást. A kiskörei tározótóban a jég vastagsága a part közelében 8-18 centiméter. Az igazgatóság területén 529 négyzetkilométernyi föld áll víz alatt, a szivattyútelepek által átemelt vízmennyiség kis mértékben növekedett, 62 szivattyútelep összesen hárommillió köbméter vizet emelt át a befogadókba.
Az ár- és belvíz elleni védekezésben 927-en dolgoztak.
A védelemvezető jelezte: a várható enyhülésre tekintettel felhívták az önkormányzatok figyelmét a kezelésükben lévő holtágak magas vízszintjének csökkentésére, hogy azok a megnövekvő belvíz befogadására alkalmasak legyenek. Az igazgatóság működési területén jelenleg nincs olyan közút, amelyet a belvíz veszélyeztetne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


