Mérséklődni fog
Lassú apadás kezdődött a Tisza alsó szakaszán
Lassú apadás kezdődött a Tisza alsó szakaszán, a vízszint csökkenése azonban a folyó felső szakaszáról érkező újabb árhullám miatt mérséklődni fog. A belvízzel elöntött terület nagysága nem változott, a becslések szerint 833,5 négyzetkilométer - közölte Kozák Péter, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.
2011.01.04 18:08MTIAz igazgató tájékoztatása szerint az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) területén a Hármas-Körös torkolati szakaszán, valamint a Tisza mindszenti vízmércéhez tartozó szakaszán másodfokú, a szegedi szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Az árvízi védekezésben 260-an vesznek részt, ők főként figyelőszolgálatot látnak el, de munkájukat nehezíti, hogy a burkolatlan töltésszakaszok sok helyütt járhatatlanok.
A hótakaró miatt nehéz megbecsülni a belvízi elöntés nagyságát, a becslések szerint az Alsó-Tisza vidékén 833,5 négyzetkilométert boríthat belvíz, ebből 272,5 négyzetkilométer vetés, 253,5 négyzetkilométer pedig szántó - közölte a szakember, hozzátéve, hogy a héten várható felmelegedést követően az elöntés nagysága tovább nőhet.

A belvíz gyorsabb levezetése érdekében 17 munkagéppel folyamatosan kotorják a csatornákat, vágják a nádat. A harmadfokú készültség mellett üzemelő 28 szivattyútelepen átemelt víz mennyisége naponta 4,4 millió köbméter.
A belvíz elleni védekezésben 230 ember vesz részt. A vízgazdálkodási társulásoknál másodfokú készültség mellett folyik a munka. Összesen 41 településen van érvényben helyi vízkár-elhárítási készültség, a legrosszabb a helyzet Csanyteleken, Csongrádon, Kunszentmártonban és Pálmonostorán, ahol harmadfokú a készültség. A közelmúltat tekintve 2000 januárjában volt a legnagyobb - 1080,5 négyzetkilométer - az elöntött terület az Atikövizig területén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


