Szerencsés lomtalanítás
Ötvenmillió font a padláson talált kínai vázáért
Világrekord áron, több mint 50 millió fontért kelt el egy kínai váza, amelyet lomtalanítás közben találtak egy londoni külvárosi ház padlásán.
2010.11.12 14:22MTIA XVIII. századi, rendkívül finoman megmunkált, teljesen ép, 40 centiméter magas remekmű a brit főváros Ruislip nevű nyugati negyedében került elő, amikor egy testvérpár a néhai szülők által hátrahagyott szerény családi házat ürítette éppen ki.
A Csien-lung (Qianlong)-időszakban égetett - szakértők szerint jó eséllyel a császári udvarban, az uralkodó számára készült -, gyönyörű festésű váza a poros padláson árválkodott, valószínűleg hosszú évtizedek óta.
Az alkotás hitelességét a talpazaton látható korabeli császári pecsét igazolja.
A névtelenségbe burkolózó testvérpár elvitte a leletet egy kis helyi aukciós házhoz, amely általában 500 font alatti értékű tárgyakat árverez a környékbeli kacatgyűjtőknek. A Bainbridges nevű cég szakértője azonnal látta, hogy ezúttal nagyságrendekkel értékesebb darab került a kezébe, de ő is "csak" 800 ezer fontos leütési célárat állapított meg. Ehhez képest a kalapács végül 43 millió fontnál csattant, de a vevő által fizetendő jutalékkal együtt a londoni külvárosi padláson talált kínai váza bruttó leütési ára 51,6 millió font (csaknem 17 milliárd forint) lett.
Szakértői vélemények szerint hasonló jellegű kínai régészeti műalkotásért soha sehol nem fizettek még ennyit. Az aukció után a vázát árverésre bocsátó testvérek egyikét szinte sokkos állapotban kellett kikísérni a teremből, mert - a pénteki brit lapok beszámolója szerint - "friss levegőre" volt szüksége.
A vevőről csak annyit tudni, hogy maga is kínai.
A brit sajtónak nyilatkozó szakértők szerint a kínai régiségpiacon hihetetlen a kereslet a külföldre került kínai történelmi emlékek iránt, és ez hajtja az egekig az árakat a hasonló liciteken.
Nem ismert, hogy a rekorder váza miként kerülhetett a nem túl jómódú néhai londoni házaspár tulajdonába.
Szakértők azt valószínűsítik, hogy a műremeket a XIX-XX. század fordulóján, a nyugati terjeszkedés ellen kirobbant kínai felkelés - közkeletű nevén a boxerlázadás - idején csempészhették ki fosztogatók, és a brit család egy provinciális árverésen vehette meg évtizedekkel ezelőtt, amikor az ilyen jellegű régiségekhez még szinte fillérekét hozzá lehetett jutni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06