Anyagi kár: 60 milliárd forint
Horváth Ágnes egyeztetne a népszavazás okozta "károk" enyhítéséről
Egyeztetést kezdeményez a szakmával Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azoknak a "károknak" az enyhítésére, melyeket a népszavazás okozott.
2008.03.12 18:33MTIHorváth Ágnes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése anyagi és szakmai károkat is okozott. Anyagi kárként a társadalombiztosításból kieső 60 milliárd forintot, szakmai kárként az orvos-beteg találkozások növekedését, a felesleges ápolási napok számának várható megugrását, illetve a hálapénzt nevezte. A vizitdíj bevezetése előtt Európában Magyarországon volt az egyik legtöbb orvos-beteg találkozás, melyet visszaszorítottak, de a vizitdíj eltörlésével ez a szám újra megugorhat - közölte.
Az egyeztetésről szólva Horváth Ágnes azt mondta: háziorvosi és kórházi szervezeteket, a szakmai kollégium képviselőit, járóbeteg-szakellátókat, kamarákat hívnak meg a megbeszélésre, melynek célja, hogy egyeztessenek a kárenyhítés mikéntjéről. Mint mondta, a tárca nyitott minden kezdeményezésre, de az egészségügyi kassza jelenlegi keretein belül kell megtalálni a kárenyhítés módját. Kiemelte: elvárja az egyeztető partnerektől, - főként a Magyar Orvosi Kamarától - hogy konkrét javaslatokkal érkezzenek a tárgyalásokra. "Ha kiadásnövelést javasolnak az alapellátásban (...), akkor kérem, hogy mondják meg, hogy honnan" - mondta.
A hódmezővásárhelyi kórház hétfő óta nem szed napidíjat; az esetre reagálva Horváth Ágnes azt mondta: bízik abban, hogy az ország valamennyi intézményvezetője törvénytisztelő állampolgár, ezért nem buzdít senkit törvénytelen magatartásra. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: jó lenne, ha a kormány végre megértené az emberek március 9-i döntését.
"Az emberek a népszavazáson arra szólították fel a kormányt, hogy azonnal fejezze be a hazugság politikáját" - tette hozzá. Kiemelte: az a politika, amit Horváth Ágnes szerdai sajtótájékoztatójával is képvisel, az nem más, mint a "múlt politikája", amire az emberek nemet mondtak. Szijjártó Péter emlékeztetett arra: a kormány reformintézkedései ott kezdődtek, hogy elvették a pénzt az egészségügyi szférától.
A népszavazás eredménye arra kötelezi a kormányt, hogy adja vissza az egészségügynek azt a pénzt, amit elvett tőle - jelentette ki. Hozzátette: a vizitdíj és a kórházi napidíj nem volt pluszbevétel az egészségügy számára, hanem annak a pénznek volt a pótlása, amit a kormány elvett tőle.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06