Bajnait akarták kiiktatni
Összehangolt robbantássorozatra készültek Budaházyék
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György és az általa vezetett Hunnia Mozgalom tagjai 2009-ben összehangolt robbantás-sorozatra készültek - írta keddi számában a Magyar Nemzet egy, a lap birtokába került nyomozati dokumentumra hivatkozva.
2010.10.26 07:10Magyar NemzetA lap azt írta: az eljárás során rögzített vallomásokban megemlítik Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke nevét is.
A Magyar Nemzet azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök lemondása után, 2009 áprilisában a Hunnia Mozgalom összehangolt támadásra, úgynevezett nagy körre készült. Az iratok szerint a Budaházy György vezette mozgalom célja az volt, hogy összehangolt robbantásokkal megakadályozzák Bajnai Gordon miniszterelnökké választását - írta a lap. Ezért a mozgalom katonai szárnyának irányítója, Budaházy György 2009-ben a Vérmezőre hívta a szervezet tagjait, ahol a csoportvezetőkkel ismertette a támadások célpontjait - olvasható a Magyar Nemzetben.
A lap azt írta: az első csoport azt a feladatot kapta, hogy Nyúl István János szocialista országgyűlési képviselő ingatlanánál hozzanak működésbe egy futball-labdába rejtett robbanóanyagot. A másik csoport Káli Sándor miskolci szocialista képviselő lakóhelyénél robbantott volna, míg egy másik vádlott Adonyban, Ecsődi László MSZP-s képviselő házánál hozott volna működésbe egy három kilogrammos bombát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06