Monnyon le?
Mesterházy szerint Illés "elszabadult hajóágyú"
Az MSZP minden segítséget megad a kormánynak az ajkai tragédia kárenyhítésében és egy újabb katasztrófa megelőzésében, de az ellenzéki párt a kormány minden tagjától elvárja, hogy a szavaival ne a pánikhangulatot gerjessze, hanem ezt a munkát támogassa. Mesterházy Attila szerint éppen ezért Illés Zoltánnak el kellene gondolkodnia a lemondásán.
2010.10.10 16:44MTIAz MSZP elnöke vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a belügyminisztertől a parlamenti ellenzéki pártok vezetői korrekt és tényszerű tájékoztatást kaptak vasárnap a helyzetről. Pintér Sándor bármilyen rendkívüli, jövőbeni eseményről is tájékoztatást ígért. Mesterházy Attila hangsúlyozta: első helyen a kárenyhítésre, az újabb katasztrófa megelőzésére kell helyezni a hangsúlyt, "ebben az MSZP minden támogatást megad a kormánynak".
Ezt követően azonban sok a feladat: át kell tekinteni a környezetvédelmi előírásokat, szabványokat, az agrárpolitikai és a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket a károk enyhítéséhez, és meg kell vizsgálni a biztosítási rendszer működését is - sorolta a pártelnök. Feltette a kérdést: hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen cégnek nincs mindenre kiterjedő biztosítása. Most azonban kárenyhítés, az állandó monitoring a legfontosabb - erősítette meg.
Az MSZP azt várja el a kormány minden tagjától, így Illés Zoltántól is, hogy mondataival ezt a munkát segítse és ne a pánikhangulatot generálja - fűzte hozzá Mesterházy Attila. A pártelnök szerint az államtitkár "elszabadult hajóágyúként, a népszerűséget hajhászva nyilatkozgat". "A helyében elgondolkodnánk azon, hogy lemondjon államtitkári funkciójáról" - jegyezte meg.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár Kolontár határában vasárnap azt mondta, hogy menthetetlen állapotban van a sérült tározó, le fog szakadni az északi oldalfala. "Egy napon, vagy egy héten belül bekövetkezhet a tragédia" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


