Mellettünk az Unió
Iszapkatasztrófa: Hétfőn ötfős uniós delegáció érkezik
Hétfő reggel érkezik Magyarországra az az öttagú európai szakértői csoport, amely segítséget nyújt a magyar hatóságoknak az iszapömlés nyomán keletkezett környezetkárosodás elleni küzdelemben - közölték vasárnap Brüsszelben.
2010.10.10 13:13MTIA szakértők Franciaországból, Belgiumból, Svédországból, Ausztriából, illetve Németországból érkeznek. Már szombaton Magyarországra utazott az Európai Bizottság összekötője, akit a hétfőn érkezőkkel együtt azonnal a katasztrófa helyszínére fognak szállítani.
A magyar kormány csütörtök este kért külföldi segítséget az Európai Unió katasztrófavédelmi megfigyelő és információs központján keresztül. A vörösiszapömlés három nappal korábban, hétfő délután történt. Mint közölték, a magyaroknak három-öt olyan szakértőre van sürgősen szükségük, akiknek nagy gyakorlati tapasztalatuk van abban, hogyan kell megakadályozni, illetve mérsékelni a lúgos iszap hatását a növény- és állatvilágra, illetve miként lehet mentesíteni az ilyen anyag által szennyezett mezőgazdasági területet.
A brüsszeli információs központ azonnal továbbította a tagállamoknak a magyar kérést, és rövid időn belül tíz állam negyvennél is több szakértőt ajánlott fel. A szakértők a helyszínen közreműködnek majd abban, hogy felmérjék, milyen mértékben gyakorolt hatást a lúgos iszap a környezetre, különösen a mezőgazdasági területekre, a növényzetre, az állatvilágra, valamint a vízre, beleértve a föld alatti vízkészleteket is. Tanácsokat adnak a megelőzés és a kárenyhítés módjaira, szakvéleményt fogalmaznak meg a lakóterületek, illetve a mezőgazdasági területek mentesítésének legjobb megoldásait illetően, valamint felmérik az érintett térségek rehabilitációjával kapcsolatos további igényeket, a várható kockázatokat.
A szakértői csoport gyors összeállítása "világosan megmutatja, hogy működőképes az európai szolidaritás" - nyilatkozott Krisztalina Georgieva, katasztrófavédelmi ügyekben illetékes EU-biztos. "A szükség órájában a magyar hatóságokkal vállvetve küzdünk a válsághelyzet áldozatainak megsegítésén, a környezeti károk csökkentésén" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Iszapömlés: Nem láthatják gyermeküket az elkeseredett szülők!
- Mal Zrt.: Kolontár kiürítése nem befolyásolja a kármentést
- Már a hetedik halálos áldozatot követelte az iszap
- Képek! Önkéntesek lepték el a katasztrófa sújtotta településeket
- Képek! Lecsapolták a tavat, de nem találtak holttesteket
- Mindent a vörösiszapról az MTA honlapján
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


