Zöld parkká alakítaná a Moszkva teret
Horváth Csaba: legyen zöld park a Moszkva tér
Horváth Csaba az észak-budai kerületek szocialista polgármesterjelöltjeivel is aláírta kedden azt az együttműködési megállapodást, amely számon kérhetően a politikusok vállalásait tartalmazza a választási győzelem esetére.
2010.09.28 19:50MTIAz MSZP főpolgármester-jelöltje közölte: szívügye, hogy zöld park legyen a Moszkva tér. Az MSZP főpolgármester-jelöltje, a Dávid Klára I. kerületi, Molnár Zsolt, II. kerületi, Bihary Gábor III. kerületi és Vincze Géza XII. kerületi jelölttel közösen tartott keddi fórumán hangsúlyozta: egyik legfontosabb célja az, hogy javítsa a budapestiek életminőségét.
Horváth Csaba szívügyének nevezte a Moszkva tér átalakítását. Emlékeztetett arra: II. kerületi polgármesterként "áterőszakolta" azt a szabályozási tervet, amely zöld parkká alakítaná a Moszkva teret, ez alá rejtve a közösségi közlekedést.
Mint mondta, a terv minden részletre kiterjed, még a Moszkva téri órára is, amely az átalakítás után is megmaradna. Kitért arra: mind a négy kerület esetében fontos a zöld területek megőrzése, ezért is segítenék a pályázati lehetőséggel a társasházak zöld udvarainak közösségi parkká alakítását. Hozzátette: illemhelyeket és ivókutakat építtetnének a közparkokban és bevezetnék a parkőri rendszert.
A politikus továbbá kutyafuttatók és kutyaitatók kialakítását ígérte. Horváth Csaba szerint a parkokban szükség van vezeték nélküli internetkapcsolatra is.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


