Levél a miniszterelnöknek
Van megoldás a népszavazás eredményeként kiesett díjak pótlására
Van megoldás, lenne forrás a népszavazás eredményeként kiesett vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj pótlására. Vasárnap este a miniszterelnök kijelentette: "A költségvetés a kieső bevételeket nem tudja, a kormány nem akarja pótolni."
2008.03.10 12:16ma.huHa mégis lenne kormányzati akarat a pótlásra, akkor a Levegő Munkacsoport javaslata szerint az állam sokkal nagyobb többletbevételhez jutna, mint amekkora a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséből származik – hívta fel Gyurcsány Ferenc figyelmét levélben a civil szervezet elnöke.
A Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal a kormánynak már átnyújtott javaslatában megjelölte azokat a forrásokat, ahonnan az állam többletbevételekre tehet szert. A javaslat egyebek mellett tartalmazta a Levegő Munkacsoport ajánlásait, amelyek a súlyosan környezetszennyező, egészségkárosító tevékenységek adóinak emelését, illetve támogatásának megszűntetését jelölték meg többletforrásként.
Ezek közé tartozik többek között a kamionok kilométerarányos útdíjának bevezetése, a személygépkocsi-elszámolásokhoz kapcsolódó adócsalások visszaszorítása, különadó kivetése a légi közlekedésre, a zöldterületek építési övezetté történő átminősítését sújtó földvédelmi járulék jelentős emelése és a vállalatoknak nyújtott újabb egyedi támogatások tilalma.
Részletesen kidolgozott ajánlásaik megvalósítása esetén a kormány ha akarná pótolhatná a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése következtében kiesett összeget. „Így nemcsak jelentős többletforrások keletkeznének az egészségügy és az oktatás finanszírozására, hanem egyúttal javulna a környezet állapota és az ország versenyképessége is” – hangsúlyozta Lukács András, a Levegő Munkacsoport sajtóközleményében.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány-levél Szilinek: legyen rendkívüli eljárás a Házban!
- Dávid Ibolya: "Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor meccsében 2:2-re állunk"
- Gyurcsány: a népszavazás nem buktatta meg a kormányt - képek az eseményről
- Botrány az MTV-ben - Gyurcsánynak nem volt hangja
- Képek: Leadta szavazatát Sólyom, Szili, Orbán és Gyurcsány Ferenc is
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


