Elment a miniszterelnök hangja a közvetítés elején
Botrány az MTV-ben - Gyurcsánynak nem volt hangja
19 órakor a Miniszterelnök előre bejelentett sajtótájékoztatóját tartotta. Az MTV élő közvetítésébe hiba csúszott. Ami néha előfordul, de igencsak felkészületlenül érte a köztévét. Botrányos jeleneteknek lehettünk a tanúi. Nem véletlenül történtek a dolgok?
2008.03.09 20:12ma.huEste 7-kor Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök előre bejelentett beszédét kezdte meg. De az MTV élő közvetítésében a hang közvetítése abba maradt. Ami élő adásban előfordul, de felkészületlenül érte a szerkesztőket. Sőt, a Fidesznél végig lehet érteni a beszédet, míg az MSZP székházban csak többé-kevésbé. Rendkívül különös.
Ami még érdekesebb, hogy az MTV-n élő adásba a tátogó (lejáratott?) Miniszterelnök néhány percig tartó csendes agóniája végén, „csak a nézők nem hallják” és hangos kacarászás, nevetés után Baló György hangja hallatszott, hogy „Szedjétek le az MTI-ről ahogy lehet”.
Biztos nem számított rá, hogy őt adják be élőbe. Ezután sem volt a helyzet magaslatán az MTV, beadták Schmidt Pált, Tarlós István helyett, és amikor megtudták, hogy nem beszédet mond, átkapcsoltak a következő helyszínre, de ekkor a hangot nem (merték :-) lekeverni, okulva talán az előzőekből, a riporter mérges arcát látva vették csak le a hangot, mert a közvetítő nem volt hajlandó párhuzamosan beszélni Schmidt Pállal.
MTV, volt ez már jobb is…
Kapcsolódó írások:
Kiemelt hozzászólások:
| Anonimus | 2008.03.09 22:16 |
| Az MTV-ben tudják, hogy Gyurcsányinak elég, ha a szája mozog, hiszen mindig hazudik. | |
| Qbikus | 2008.03.09 22:10 |
| Szándékos lejáratás lehetett. Máshova ment a hang... | |
| ErősPista | 2008.03.09 22:05 |
| Nem lehet, hogy tényleg csak tátogott? :-) | |
| 4Ever | 2008.03.09 22:04 |
| Hát, nem tudom, hogy szándékos lett volna, a műsor későbbi színvonalát nézve, inkább bénák voltak. | |
| Szeki | 2008.03.09 21:59 |
| Szegény embert még az ág is húzza. :-( | |
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


