"Nem kéne minden hatalmat ugyanabba a kézbe tenni"
Mesterházy Attila: ébresztő Magyarország!
Ébresztő Magyarország! - szólította fel a választókat Mesterházy Attila, az MSZP elnöke kedden Debrecenben.
2010.09.28 19:31MTIA szocialista politikus egy lakossági fórumon, s az azt megelőző sajtótájékoztatón arra kérte a választókat: mérlegeljenek, mit ígért, s az ígéretekből mit tartott be eddig a Fidesz? Mesterházy Attila szerint, ahogy a Fidesz az országgyűlési választások után sem tartotta be ígéreteit, most is a választók átverésére készül.
Október 3-a után pedig jön a feketeleves - tette hozzá a politikus. A szocialista pártelnök-frakcióvezető emlékezetett rá, hogy a Fidesz megválasztása esetére pénzt ígért a pedagógusoknak, a rendőröknek, az egészségügyben, a szociális szférában dolgozóknak, de az ígéretekből semmi nem lett.
Egy helyre került csupán pénz: "Orbán Viktor testőrparancsnoka 10 milliárdot kapott, hogy létrehozza az Orbán-gárdát" - mondta a pártelnök, szavait a fórumon jelenlévő mintegy hatvan résztvevő hangos egyetértése kísérte.
Mesterházy Attila ismételten arra kérte a választókat, mérlegeljenek: azt tette-e a Fidesz, amit eddig ígért, s jó-e "ha minden hatalmat ugyanabba a kézbe tesznek", amely kontroll nélkül működhet. Fontosnak nevezte az MSZP minél nagyobb ellensúly szerepét, s kérte a választókat, így a debrecenieket is, hogy vasárnap szavazzanak az MSZP jelöltjeire.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


