"Orbán csak kapkod"
Mesterházy nem vár áttörést az októberi választásokon
Az októberi választás lesz a pont annak a folyamatnak a végén, amely lezárja az MSZP kormányzásának korszakát - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszabadságnak adott interjújában.
2010.09.07 07:20MTI/Népszabadság
A napilap keddi számában megjelent interjú szerintMesterházy tudja, hogy az önkormányzati választásokon még nem fognak átütő eredményt elérni a szocialisták. Mint mondta, nyolc év kormányzás után valóban nehéz rögtön hiteles ellenzéknek lenni, de a szocialistákra visszamutogatni sem lehet örökké.
Az igazság pillanata a jövő évi költségvetés benyújtásakor jön el. A választók is érteni fogják: az MSZP lehet, hogy sok mindent elrontott, de meg is büntették érte, leváltották a hatalomból. Felelős döntési helyzetben most a Fidesz és Orbán Viktor van, a számonkérés pedig őket is el fogja érni - fogalmazott.
A pártelnök kiemelte, hogy a kormánypártok az elmúlt száz napban egyre-másra terjesztették be a törvényjavaslatokat, módot sem adva arra, hogy az ellenzék érdemi észrevételeit megtehesse.
Ennek vége - tette hozzá. Az MSZP ősztől kezdeményezőbb lesz a törvénykezési folyamatban. "Még a héten számos törvényi kezdeményezéssel fogunk élni a számunkra fontos kérdésekben, ezzel is hangsúlyozva saját értékeinket" - mondta Mesterházy Attila. Szerinte nem véletlen, hogy Orbán Viktor is sürgeti az alkotmányozási folyamatot; gyorsan le akarja zárni a dolgot, mielőtt esne a népszerűsége.
Október harmadikán a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni, de a politika általános törvényei alapján most még nem számítunk áttörésre - fogalmazott a pártelnök.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: Orbán politikai drogdíler
- Mesterházy: Az elmúlt 100 nap megrengetde az országot és a demokráciát
- Maria Geronazzo simán lefeküdne Deutsch Tamással!
- Mesterházy: rendkívüli volt az elmúlt 56 nap
- Mesterházy a 2014-es győzelemre készül
- "Orbán ne veszélyeztesse az ország pénzügyi stabilitását!"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


