A több gyerekeseknek adnák a kedvezményt
A Jobbik elutasítja a képviselők korkedvezményes nyugdíjazását
A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a parlamenti képviselők korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba, és az ezt megalapozó jogszabály mielőbbi megváltoztatását sürgeti.
2010.09.24 16:52MTIZ. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a salátatörvénybe ágyazott "Gyurcsány-féle rendelkezést" eldugták a közvélemény elől, így csak most értesültek róla, és annak azonnali felülvizsgálatát kezdeményezik.
A Blikk csütörtökön adta hírül, hogy egy tavaly márciusban elfogadott törvénymódosítás nyomán az országgyűlési képviselők a többieknél akár öt évvel hamarabb mehetnek nyugdíjba, másrészt ez esetben nem a korkedvezményesek számára előírt 8 százalékkal csökkentett nyugdíjat, hanem a teljes összeget kapják meg.
A jobbikos képviselő kifejtette, hogy pártja nem a politikusok, hanem a 3-4 gyermeket vállalók számára tenné lehetővé a korkedvezményes nyugdíjat. Hozzátette: úgy alakítanák át a nyugdíjrendszert, hogy a többgyermekes családokban a dolgozó utódok személyi jövedelemadójának egy része az úgynevezett szülőtartási életjáradék révén közvetlenül a szülők nyugdíját gyarapíthassa.
"Hogy fordulhat elő, hogy amíg a Szlovákiának nevezett államban 37 ezer ember jogosult rokkantnyugdíjra, addig Magyarországon majdnem 800 ezer ember kap hasonló állást?" - tette fel a kérdést a politikus, megemlítve: a gyermekvállalási kedvet ösztönző intézkedések mellett a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata is szükséges annak érdekében, hogy az eltartók és az eltartottak arányát "helyrebillentsék".
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: nem engedjük, hogy csökkenjen a nyugdíjak reálértéke
- A magánnyugdíj-pénztárak tiltakoznak a Jobbik által javasolt államosítás ellen
- Államosítaná a magánnyugdíj-pénztárakat a Jobbik
- Horn Gábor, Magyar Bálint és Dávid Ibolya is nyugdíjba vonulna
- A jövő évi hiánycél független a magánnyugdíjpénztári elszámolástól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


