Észtország példája "ragályos"
Egy nap alatt megszabadulhatunk az illegális szeméttől?
Magyarország is követheti Észtország példáját, és néhány hónapos előkészítő munka után egyetlen nap alatt megszabadulhatunk az illegális szeméttelepektől - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
2010.09.18 09:20Magyar NemzetA balti államban a "Csináljuk meg!" kampány csúcspontjaként 2008. május 3-án 40-50 ezer ember összesen öt óra alatt körülbelül tízezer tonna szemetet gyűjtött össze.
A példát már több ország – többek között Portugália és Szlovénia – is követte, Romániában pedig szeptember 25-én számolják fel az illegális hulladéklerakókat.
A lap szerint a program a Vidékfejlesztési Minisztérium érdeklődését is felkeltette, a környezetvédelmet felügyelő tárca már a program beindításán gondolkodik. A Magyar Nemzet az észt program magyarországi megvalósíthatóságával kapcsolatban megkereste a parlamenti pártokat, és több zöld szervezet véleményét is kikérte.
Mint írták, abban mindenki egyetért, hogy az észt példa követendő, a megvalósítást azonban mindenki másképpen képzeli el. Miközben a pártok többsége a kormányra bízná a program koordinálását, az LMP szerint a kezdeményezés akkor lehet életképes, ha az irányítás a civil szervezetek kezében van, de ehhez meg kell kapniuk minden támogatást.
A Hulladék Munkaszövetség nem biztos, hogy beállna egy állami kezdeményezés mögé, a Levegő Munkacsoport azonban éppen a környezetvédelmet felügyelő tárcától várja a kezdő lépés megtételét. Mindenki egybehangzóan állítja ugyanakkor, hogy az illegális hulladéklerakók felszámolását drákói szigornak és megfelelő felvilágosításnak kell követnie, különben az egész csak kidobott pénz - olvasható a lapban.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


