Sugárzik a szőrmegyár?
Borzalmas: illegálisan lerakott radioaktív hulladékról pletykálnak Kunszentmártonban
Még tart a nyomozás a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) abban a múlt év végén a médiában nagy vihart kavart ügyben, miszerint 1999 decemberében radioaktív veszélyes hulladékot szállítottak Kunszentmártonba, az ottani szőrmegyár területére - írta szerdai számában az Új Néplap.
2010.04.07 09:09Új NéplapEgy súlyos beteg gépkocsivezető 2009 végén a nyilvánosság előtt arról beszélt, hogy az anyagot ő rakodta és szállította a gyárba.
Akkor a város önkormányzata feljelentést tett, s az eljárást lefolytató NNI azóta tanúk sorát hallgatta ki, illetve okirati bizonyítékokat próbált gyűjteni. Mint Ábrahám Attila alezredes a lapnak elmondta: az okirati bizonyítást nehezíti, hogy egyes számviteli iratok és bizonylatok megőrzési ideje lejárt, többségüket már leselejtezték.
Az is lehet, hogy a szállítmányokat valamilyen irattal "álcázták" - tette hozzá.
Az NNI osztályvezetőjének közlése szerint a bűncselekmény már valószínűleg elévült, így az eljárás elsődleges célja, megtalálni a radioaktív anyagot, hogy az ne szennyezhesse tovább a környezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06