Ki gettózna?
Tujákkal esett a Jobbiknak az LMP
Cserépbe rakott tujákat állított fel a Jobbik fővárosi Blaha Lujza téri standja mellett vasárnap az LMP - a párt szándéka szerint így akart tiltakozni a kirekesztés ellen.
2010.09.12 16:32MTIÖnkormányzati képviselőjelöltjük, Kaltenbach Jenő a sajtónak arról beszélt, hogy az LMP nem gettók létrehozásával, az emberek megbélyegzésével vagy egymás ellen való kijátszásával, hanem pozitív megoldásokkal szeretné felvenni a harcot a kirekesztés ellen.
A párt fővárosi listáján helyet kapó képviselőjelölt közölte: azt szeretnék elérni, hogy Magyarország és azon belül Budapest egy nyitott, pozitív képet sugárzó ország és főváros legyen.
Kérdésre válaszolva azt mondta, az LMP nem olyan nyelvet és retorikát használ, amely felkorbácsolná az indulatokat, ők inkább levezetni és csillapítani akarják azokat. Példaként említette, nem hiszi, hogy az iskolák létező problémáit szegregációval lehetne megoldani. Szintén kérdésre felelve azt mondta, a Jobbik olyan elveket és retorikát vall, amelyekkel kirekeszti a magyarok egy részét, akiktől megtagadja a nemzettagságot.
Subicz Róbert, az LMP Borsod megyei választmányának tagja azt mondta, nem szeretnék, ha a megye úgy jelenne meg a médiában, "mint a kirekesztés melegágya, illetve ahol uram bocsá' a cigánybűnözés is jelen van".
Véleménye szerint a Jobbik által gerjesztett problémákra leginkább munkahelyteremtéssel lehetne megoldást találni.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06