Kitiltanák a hontalanokat az utcáról?
LMP: a hajléktalanság nem bűncselekmény
A Lehet Más a Politika embertelennek, alkotmányellenesnek és értelmetlennek tartja azt a Belügyminisztérium (BM) honlapján nyilvánosságra hozott törvényjavaslatot, amelynek célja az utcán élő hajléktalan emberek elleni rendőri fellépés lehetővé tétele - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor országgyűlési képviselő.
2010.09.10 14:10MTIA BM kedden azt közölte, eltökélt szándékuk, hogy rendet teremtenek a közterületeken, mert álláspontjuk szerint a szociálisan nehéz helyzetbe került embereken nem azzal lehet segíteni, hogy megengedik nekik ezeknek a helyeknek az elfoglalását.
A tárca ezzel arra a több médiumban is ismertetett elképzelésre adott magyarázatot, amelynek értelmében kitiltanák az utcáról a hajléktalanokat. Az építési törvénynek a BM honlapján megjelent, tervezett módosítása szerint ugyanis szabálysértést követ el és megbírságolható lesz az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy ott alszik. A minisztérium keddi közleményében kiemelte: "jogos állampolgári elvárás, hogy például az aluljárók kulturált állapotúak, szabadon átjárhatóak legyenek". Az LMP-s politikus szerint viszont a törvénymódosítás alkotmányellenes lenne, mivel sértené a hajléktalan emberek emberi méltósághoz, valamint a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát, és ellentétes lenne a törvény előtti egyenlőség eszméjével.
Az LMP álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány "a hajléktalanság problémájára nem a hajléktalan embereket otthonhoz segítő társadalompolitikai intézkedésekkel, hanem a közterekről való kitiltásukkal és rendőri erőszakkal kíván válaszolni" - írta a politikus.
Véleménye szerint ugyanis a hajléktalanság alapvetően társadalompolitikai és emberi jogi probléma, nem pedig rendészeti és esztétikai kérdés.
Vágó Gábor úgy látja, hogy a megoldás nem a hajléktalan emberek rendőri zaklatása, hanem otthonhoz juttatása.
Véleménye szerint ehhez a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalására és érvényre juttatására, a lakástámogatások igazságosabb elosztására, a lakásfenntartási támogatás kiterjesztésére és radikális növelésére, egy kiterjedt szociális bérlakás szektor kialakítására, és a hajléktalanellátó intézményrendszer fejlesztésére van szükség.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06