A Jobbik szerint csak lábjegyzet volt
Szálasi miatt bukott a Hatvannégy Vármegye
Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság keddi ülésén megalakult az a hét ideiglenes munkacsoport, amely az új alkotmány előkészítésén fog dolgozni.
2010.09.08 07:39MTILétrejött az alkotmányos alapértékek, az alapvető jogok és kötelességek, a kormányzati rendszer és a hatalomgyakorlás formái, az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelem, a helyi önkormányzatok, a közpénzügyek és az összegző munkacsoport.
A képviselők elfogadták a munkacsoportok összetételére vonatkozó javaslatot, valamint megválasztották a csoportok felelőseit és társfelelőseit. Emellett a csoportokat érintő technikai kérdésekben is állást foglaltak.
Salamon László (KDNP) bizottsági elnök beszámolója szerint a frakciók képviselőcsoportonként öt társadalmi szervezetet kérhettek fel a munkában való részvételre, javaslattételre. Mint mondta: a szervezetektől eddig pozitív visszajelzések érkeztek, érdemi javaslatok azonban még nem.
Nagy felháborodással fogadták viszont a Jobbik által javasolt szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egy levelét, amelynek automatikus lábjegyzetében egy Szálasi Ferenc idézet volt olvasható. A bizottság emiatt a mozgalom véleménynyilvánításra vonatkozó felkérését - a jobbikos képviselők tiltakozása ellenére - visszavonta.
A Jobbik azzal védekezett, hogy az idézet csak automatikus lábjegyzetként jelent meg.
Ezen kívül vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a véleményező szervezetek javaslatai nyilvánosak legyenek-e vagy sem. Az MSZP-s, a jobbikos és az LMP-s képviselők a beérkezett vélemények nyilvánosságra hozatala mellett foglaltak állást, sőt javasoltak e célra egy külön honlap létrehozását. Végül erről a kérdésről nem született döntés.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06