A teljes rendszer megújításra szorul
Hende Csaba: Nagyobb hadsereg kell
El kell kezdeni a honvédség egész rendszerének megújítását - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Győrben, ahol az árvízi védekezésben és mentésben részt vevő katonáknak nyújtott át elismeréseket.
2010.07.15 16:55MTIÚgy fogalmazott: Magyarország nagy bajban van, mert az elmúlt nyolc év elképesztő mértékben gyengítette meg az államélet egyes területeit. Hende Csaba e területek közé sorolta a honvédelmet és a katasztrófavédelmet is. Mint mondta, az árvízi helyzet mutatta meg, mennyire hiányoznak a tartalékos katonák, a nagy teljesítményű járművek, az éjjeli manőverezésre képes helikopterek.
"Most láthatjuk, mire kell költeni, és mi éri meg valójában a ráfordítást" - közölte a miniszter, aki szerint az elmúlt esztendőkben olyan "ostobaságokra" jutott pénz, mint az új kormányzati negyed ötlete, miközben fontos területek maradtak forráshiányosak.
A tárcavezető kiemelte: az árvízi védekezésben részt vevők tették a dolgukat, sokszor erőn felül helytálltak. Hende Csaba kitért arra, hogy "szükség van az erős, jól képzett, jól felszerelt és a mainál nagyobb létszámú magyar hadseregre".
Az esemény után újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre csak szándékokról tud beszélni. Arra a felvetésre, nem "disszonáns-e", hogy az egykor a Kommunista Ifjúsági Szervezetben (KISZ) tevékenykedő Gubcsi Lajost nevezte ki a tárca egyik kommunikációs cégének élére, Hende
Csaba közölte: tudomása szerint az említett vezető "körülbelül öt éve Fidesz-tag, és az elmúlt húsz évben mindvégig a nemzeti oldalon fejtett ki igen jelentős kulturális és közéleti tevékenységet". "A nemzeti együttműködés rendszerének az is része, hogy minden jó szándékú és becsületes emberre szükség van" – mondta a miniszter.
Hozzátette: az említett cégnek épp olyan a profilja, mint amilyen feladatokat Gubcsi Lajos eddig végzett. "Ha betáplálom, hogy ki a legalkalmasabb ember erre a feladatra, valószínűleg a gép is őt dobta volna ki" – fogalmazott Hende Csaba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


